Kezdőlap Budapest Óbuda. A rendelő fejlesztése folytatódott
No menu items!

Óbuda. A rendelő fejlesztése folytatódott

Folytatódik a III. kerületi Szent Margit Rendelőintézet fejlesztése, amelynek révén közel 200 millió értékű orvostechnológiai és informatikai eszközbeszerzés történt – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Az Egészséges Budapest Programnak (EBP) keretében az óbudai lakosok mostantól még magasabb színvonalú orvosi ellátásban részesülhetnek -jelentette be a tárca.

A kormány korábbi döntése értelmében a Budapest III. kerületi Szent Margit Rendelőintézet komplex eszköz- és infrastrukturális fejlesztéséhez több mint ötmilliárd forinttal járul hozzá, javítva az intézmény orvosiműszer-ellátottságát, valamint tovább növelve a betegelégedettséget. Ennek keretében már 2019-ben mintegy 167 millió forintért vásároltak orvostechnológiai eszközöket és berendezéseket az intézménybe.

A fejlesztés részeként a szakrendelő idén augusztusban további közel kétszáz millió forint értékű orvostechnológiai és informatikai eszközzel, illetve a betegellátáshoz szükséges bútorzattal gyarapodott.

Ennek részeként új, modern felszereléssel gazdagodott többek között a bőrgyógyászat, a kardiológia és az urológia, ahol a beszerzett vizsgálati eszközök lehetővé teszik, hogy csökkenjen az egy betegre fordított vizsgálati idő és a várakozási idő.

A szemészeti szakrendelés ugyancsak számos fejlett eszközzel bővült, aminek eredményeként a betegek már helyben is igénybe vehetnek olyan vizsgálatokat és kezeléseket, amelyekre az intézményben eddig nem, vagy csak korlátozottan nyílt lehetőségük.

A radiológiai szakterület eszközparkja szintén a kor igényeinek megfelelően áll majd rendelkezésre, és az egynapos sebészeten további műtéttípusok is elvégezhetők lesznek a jövőben. Mivel az intézmény egészségügyi szolgáltatásai közül a fizikoterápiát veszi igénybe a legtöbb páciens, ezért az eszközpark megújítása és az új berendezések beszerzése ezen a területen ugyancsak elengedhetetlen volt – olvasható a közleményben.

A közlemény kitér arra, hogy a komplex fejlesztési koncepció eredményeként a kerületben kiegyenlített kistérségi ellátás jöhet létre, így a jövőben a III. kerület egészségügyi intézményei is maradéktalanul el tudják látni az itt lakókat, akiknek nem kell máshol igénybe venni az egyes vizsgálatokat.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar modellel lehetne sikersztori a toronyház építés itthon és a régióban

Fotó:Freepik Zentai Péter ingatlanfejlesztő szerint az építőipar ismét a magyar...

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

Félévi vagyonmustra

A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .
Hirdetés

Hírek

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.