Kezdőlap Agrár Uniós oltalom alá került az akasztói szikiponty

Uniós oltalom alá került az akasztói szikiponty

Az akasztói szikiponttyal bővült az uniós oltalommal védett magyar termékek köre – közölte az Agrárminisztérium.

Mint írták, a magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott.

Az akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez. (Ezek között 37 borászati termék, 17 mezőgazdasági termék és élelmiszer és nyolc pálinkaféle szerepel.)

Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel rendelkező termék egy meghatározott földrajzi területről származik, minőségét alapvetően az adott földrajzi terület természeti és emberi tényezőinek köszönheti.

Az oltalom emellett védelmet biztosít a megtévesztő piaci visszaélésekkel szemben is, mivel az oltalom alatt álló termékek előállítása kizárólag a termékleírásban meghatározott módon és megadott földrajzi területen történhet. Az oltalmat a termék csomagolásán feltüntetett uniós szimbólum is jelzi.

Az akasztói szikiponty elnevezés az Agrárminisztérium Földrajzi árujelzők programjának eredményeként 2018 óta átmeneti nemzeti oltalmat élvez.

Az akasztói szikipontyot a Bács-Kiskun megyei Akasztó és Dunatetétlen közigazgatási területén belül, a Kiskunsági Nemzeti Park szomszédságában elterülő szikes pusztákon létesült halastavakban termelik

Húsára jellemző a tiszta íz és a tiszta, kellemes, enyhén sós, agyagos homokra emlékeztető illat. Testének jellegzetes világosszürkés-aranysárga színe és narancssárga úszói a homokos-agyagos tófenék sárgás, világos színéhez alkalmazkodva alakult ki. Az akasztói szikiponty húsa – a természetes vizekben vadon élő pontyokéhoz hasonlóan – alacsony zsírtartalmú, teste megnyúlt, izmos, köszönhetően az intenzív és folyamatos mozgásnak.

A földrajzi árujelzők használata komoly gazdasági potenciált jelent, hiszen jelentősen növeli a termék hozzáadott értékét. Az EU idén januárban közzétett statisztikai adatai szerint a földrajzi árujelzővel ellátott agrártermékek eladási értéke átlagosan kétszerese a földrajzi árujelzővel nem rendelkező, hasonló termékekéhez képest.

A Földrajzi Árujelzők Programjának keretében további 22 magyar termék földrajzi árujelzőjének uniós elismerése van folyamatban, elsősorban mezőgazdasági termékek és élelmiszerek – közöttük további magyar halak -, valamint a regionális pálinkák – tette hozzá az agrártárca.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.