Kezdőlap Agrár Szüreti körkép - Kevesebb bor, de kiváló évjárat várható
No menu items!

Szüreti körkép – Kevesebb bor, de kiváló évjárat várható

Az idén minden borvidéken később kezdődött a szüret tavalyhoz képest, a szárazság és a tavaszi fagy által érintett fajták esetében 15-20 százalékos terméskiesés, ugyanakkor kiváló évjárat várható – közölte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT).

A HNT a szüret felénél úgy látja, hogy a maximális terméshozam 2020-ban 3,5-3,6 millió mázsa körül alakul, amely megközelítőleg 2,2-2,5 millió hektoliter bor előállítását vetíti előre. Ez a mennyiség nemcsak a múlt évi 2,7 millió hektolitertől marad el, de az előzetesen becsült mennyiségtől is.

Kiemelték viszont, hogy a minőségre nem lehet panasz, a leszüretelt szőlő egészséges, így megvan a kiváló évjárat lehetősége. A szőlőárak országosan a tavalyihoz képest valamivel magasabbak, némely vörösboros borvidéken jelenleg is egyeztetnek a felvásárlási árakról.

Borvidéki szüreti körképük alapján a Pannon borrégióban a szüret már augusztus közepén megkezdődött, a fehér szőlők zöme már a feldolgozókba került. A jelenlegi helyzet szerint növény-egészségügyi problémák nem jelentkeztek, a csapadékhiány miatt azonban a termés kisebb lett, miközben kiváló mustfokokat mértek.

A fehér szőlők szüretét befejezték a Balatonboglári borvidéken, már a pincékben forrnak az Olaszrizlingek és a Rajnai rizlingek is. A mennyiség mintegy 20 százalékkal marad el a várakozástól, a kiváló minőség megmaradt, amely annak is köszönhető, hogy kevés volt a hőségnapok száma.

A Kunsági borvidéken a szüret nemsokára befejeződik, már csak kisebb tételek, mint például a Kövidinka, a Kékfrankos, a Cabernet-k maradtak a tőkéken. A tavalyihoz képest később kezdték a betakarítást, augusztus 18-20-a körül szedték az első Irsai Olivér fürtöket, azóta szinte minden fajtát betakarítottak.

A Pannonhalmi borvidéken bizakodók az idei szüretet tekintve. A fehérszőlők minőségével és mennyiségével elégedettek, magas cukortartalom és szép savak jellemzik az idei termést. Ezért a HNT szerint minden adott, hogy jó borok készüljenek, és egy kiváló évjáratnak könyvelhessék el az idei évet. A tőkéken maradt termés és a késői kékszőlők szedése még várat magára.

Tokaj-Hegyalján a szüret elején járnak, a korai fehér fajták, mint a Sárgamuskotály és a Kabar szedése lassan a végéhez közeledik. Ugyanakkor egyes dűlőkben a száraz fehér bor alapjául szolgáló Furmint és Hárslevelű szüretelése megkezdődött. Még a munka nagyja előtt állnak a borvidéken, de az aszúsodás már szépen beindult, a szőlő magas mustfokkal rendelkezik, ezért ígéretes évjárat várható. Jelenleg úgy tűnik, hogy mennyiségét tekintve átlagosnak mondható az idei év, de a végső eredményre várni kell – ismertette a HNT.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzek gyorsuló külföldre áramlása? Igen! Tömeges pénzmenekítés? Egyáltalán nem!

a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).

NAV: két kattintással be lehet kerülni a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA)

Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA),

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez
Hirdetés

Hírek

Pénzek gyorsuló külföldre áramlása? Igen! Tömeges pénzmenekítés? Egyáltalán nem!

a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).

NAV: két kattintással be lehet kerülni a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA)

Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA),

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között

A debreceni boom nem csak munkaerőt, hanem magasabb tudásszintet is követel: merre tart a régió munkaerőpiaca az akkugyárak korában?

A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán

Hogyan váltsunk olcsón devizát itthon és külföldön?

Mára teljesen megszokott, hogy minden bankkártyát használhatunk külföldön, akkor is, ha mögötte forintszámla van
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.