Hirdetés
Kezdőlap Fogyasztóvédelem Novis-ügy - MNB: lehetőség van a szerződések felmondására
No menu items!

Novis-ügy – MNB: lehetőség van a szerződések felmondására

A szlovákiai székhelyű NOVIS Biztosító körüli bizonytalanságok miatt kiemelten fontos, hogy a magyarországi ügyfelek is folyamatosan tájékozódjanak, és – a szerződéses feltételek adta keretek közt – hozzanak felelős döntést a biztosítóval való további együttműködésről – hívta fel a figyelmet a jegybank.

Bár a Magyar Nemzeti Bank hatékony fogyasztóvédelmi lépései nyomán a NOVIS Biztosító gyakorlatilag másfél éve nem forgalmazhatja termékeit Magyarországon, a korábban szerződött magyar ügyfelek befizetett életbiztosítási díjai az elmúlt évek során húszmilliárdos nagyságrendet értek el – tették hozzá.

Amennyiben a magyar ügyfelek bizalma megrendül, végső esetben joguk és lehetőségük van akár szerződéseik felmondására is.

A Magyarországon forgalmazott szerződések jellemzően lehetőséget adnak a rendszeres díjon felül nagyobb összegű eseti díjak fizetésére is, amelyek esetében visszavásárláskor – szerződéses feltételek szerinti levonásokkal – az ügyfeleknek a befizetett díjak jórészét vissza kellene kapniuk – hangsúlyozza az MNB.

A NOVIS Poisovňa a.s. (NOVIS) felügyeletét ellátó Szlovák Nemzeti Bank (NBS) szeptember 11-től ideiglenes intézkedést alkalmazott, amelyben megtiltotta valamennyi termék értékesítését addig, amíg a biztosító a befektetési egységekhez kötött biztosításaihoz kapcsolódó tartalékai el nem érik az előírt szintet – emlékeztet a pénzügyi felügyelő hatóság tisztét is betöltő MNB.

Az NBS-nek alapos gyanúja van arra, hogy a NOVIS tartalékai nem érik el az ügyfélkövetelések, de minimum a visszavásárlási érték fedezéséhez szükséges szintet.

Az MNB a helyzet tisztázása és az érintettség felmérése érdekében folyamatosan kér információkat az NBS-től a NOVIS tőkehelyzetéről, illetve a visszavásárlási értékek fedezetéről.

A jegybank a magyarországi ügyfelek érdekeinek védelmében már a szlovákiai intézkedéseket megelőzően – közvetlenül a NOVIS-t, és az első számú hazai közvetítőjét, a Quantist (ex Brokernet) érintő határozataiban – 2018-tól több lépésben megtiltotta a társaság összes életbiztosításának forgalmazását, mert átláthatatlanok voltak a konstrukciók tőke- és hozamgaranciára, illetve az ügyfeleknek járó tényleges kifizetésekre vonatkozó feltételei.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.