A nemzetközi gazdasági kapcsolatok mára legalább annyira szólnak információk és know-how birtoklásáról, mint az árucseréről. Utóbbiak szorosan összefüggenek a kölcsönös bizalommal és az értékrenddel – áll a Spiegelben megjelent figyelemreméltó elemzésében. A közgazdászprofesszor szerző a nyugati országok összefogását sürgeti Kína ellen. Henrik Müller szerint csak együttes erővel lehet a fairplay betartására szorítani a világ második legnagyobb gazdaságát.
Kína: gazdagodás – demokratizálódás?
Kína utolsó 30 év sikertörténet. Elmaradott országból gazdasági és politikai világhatalom lett. A második legnagyobb gazdaság, a legnagyobb ipari termék exportőr és a harmadik legjelentősebb importőr. Három évtized alatt 1.600 USD-ről 18 ezerre emelkedett az egy főre jutó GDP.
A demokratikus fejlődés azonban elmaradt. Kína nem tartja tiszteletben a világkereskedelem szabályait sem, amelyeket a nemzetközi közösség kompromisszumaként születtek meg. Mindez a Dortmundi Egyetem közgazdász professzora szerint döntés elé állítja a nyugati világgot: Együttes erővel fairplayre szorítják a világ legnépesebb országát, vagy hagyják eluralkodni a kölcsönös bizalmatlanságot és a protekcionizmus. Utóbbi a szabadkereskedelem végét jelentené – hangzik Müller tézise.
Csalfa remények
Nyugaton sokáig általános meggyőződés volt, hogy a gazdasági fejlődést demokratikus nyitás követi. Kína esetében is ezzel számoltak: a kínaiak anyagi felemelkedésük után, polgárként jogokat fognak követelni maguknak, érdemben akarnak majd beleszólni országuk ügyeibe. Kikövetelik a jogállamiságot és az e felett őrködő független intézmények létrehozását. Utóbbiakból a külföldi befektetők is közvetlenül profitáltak volna. Nem lennének kiszolgáltatva a pártos igazságszolgáltatás és a diktatúra közigazgatási önkényének.
Nyugati csalódások
Müller szerint, ha a nyugati vezetők nem hittek volna mindenben, Nagy-Britannia aligha adta volna át 1997-ben a demokratikus Hongkongot a kommunista Kínáknak. Abból indultak ki Londonban, hogy az ’egy ország két rendszer’ Peking által megígért 50 éve alatt Kína demokráciává alakul. A várakozás nem volt alaptalan. Dél-Koreában a ’90-es évek gazdasági csodája demokratikus átalakulással párosult.
A politikai liberalizáció reményében járult hozzá az USA Kína felvételéhez a Világkereskedelmi Szervezetbe (WTO) 2001-ben. Az ezt sokig blokkoló Washington úgy gondolta, a nemzetközi integráció lökést adhat Kínának a demokratizálódásban. Ez volt az elterjedt várakozás a nyugati gazdasági és politikai elemzők körében is. Müller ebben a vonatkozásban a neves német Bertelsmann Alapítvány akkori tanulmányára utal a vezető német közéleti-gazdasági hetilapban megjelent írásában.
A demokratizálódás nem, hogy elmarad, de Hszi Csin-ping, a Kommunista Párt első embere az utóbbi években egyre jobban korlátozza a kínaiak eddig is kicsiny politikai szabadságát. Egyúttal egyre agresszívebben lép fel a nemzetközi porondon. Utóbbira Hongkong példáját hozza fel a szerző.
Kijózanodás után ijedtség
Kína államilag irányított gazdaságában nem biztosítottak a fair piaci verseny feltételei. A WTO-szabályaiba ütköző állami támogatásoknak köszönhetően a kínai vállalatok olcsó acéllal és alumíniummal árasztják el a világpiacot. Versenyképtelenné teszik a konkurenciát. Az állam odahaza formálisan és informálisan is előnyhöz juttatja a hazai cégeket. Az ipari kémkedéstől sem riad vissza, hogy segítse őket – írja le Müller a helyzetet.
A dortmundi professzor idézi a német iparivállalatok nagybefolyású érdekképviseletének 2019-es tanulmányát: „Az államilag tűrt, sőt aktívan támogatott ipari kémkedés egzisztenciális veszély az európai cégek számára. A kínai konkurencia birtokába jut az idő- és költségintenzív munkával megszerzett európai tudásnak, majd a nyugati versenytársaknál olcsóbban kínálja az árukat és szolgáltatásokat a világpiacon.
” Bundesverband der Deutschen Industrie (DBI) elemzése elengedhetetlennek tartja Európa erélyes politikai fellépését Kínával szemben. A DBI elismeri, hogy tagjai tisztában voltak a kínai realitásokkal, amikor invesztíciók mellett döntöttek. „Nem lehet nem jelen lenni a világ legnépesebb országában és második legnagyobb belső piacán” – magyarázza a szövetség, miért döntöttek a vállalatok a veszélyek ellenére a befektetések mellett. Hozzátéve, hogy a többség bízott a kedvező változásokban. „Ma már tudják, hogy csalfa remény volt.” Az elemzés szerein olyan rossz a helyzet, hogy az utóbbi években több német cég kivonult a kínai piacról.
Egyedül nem megy
Trump 2018 kezdett kereskedelmi háborút Kína ellen. A világ legnagyobb gazdasága piacnyitásra és fairplayre akarta kényszeríteni a dobogó második fokán állót. Amit e helyett elért: Mennyiségi korlátozások, behozatali tilalmak és büntetővámok kölcsönös bevezetésének spirálja a világkereskedelemeben. Mindezt úgy, hogy a nyugati szövetségeseivel is jelentősen romlott az USA viszonya. Washington most az EU és Japán ellen is új vámokat vezetett be. Így lett a Kína elleni akcióból nemzetközi kereskedelmi háború, amelynek eddig csak vesztesei vannak.
’Tárgyak helyett gondolatok’ – globalizáció 2.0
’From things to thoughts’ – Richard Baldwin, a neves ökonómus szerint így írható le a globális kapitalizmus átalakulása az elmúlt évtizedben. Korábban az árukereskedelem dominált. Megrendelés, fizetés, szállítás – ezzel le is van zárva az üzlet.
A ’globalizáció 1.0’-ban a termelés ott folyik, ahol a legkedvezőbbek a feltételek, ami a legtöbb esetben egyet jelent az alacsony termelési költségekkel. Az országok a szabad világpiacon versengnek egymással, ami a termelékenység fokozásához, az árak csökkenéséhez és a választék növekedéséhez vezet.
Ennek ellentéte a protekcionizmus, amikor vámok és más korlátozások védik a belső piacot a külföldi konkurenciától. A termelők nem kényszerülnek versenyre. A drágább, rosszabb minőségű termékeiket is el tudják adni.
Az utóbbi évtizedekben jóval bonyolultabbá váltak a nemzetközi kapcsolatok. Az áruknál nagyobb érték a know-how és az információ. Egy autó és egy ipari berendezés is egyre több felhasználói adatot tartalmaz, sokszor távolról történik az irányítása, ellenőrzése. A világot adatfolyamok hálózzák be. Ez a ’globalizáció 2.0’.
A nemzetközi kereskedelem szabályai nem igazodtak ehhez a változáshoz. A WTO tagállamoknak még az áruk vonatkozásában sem sikerül a ’90-es évek óta megállapodniuk a szabályrendszer átfogó reformjáról. „A know-how-nak és az információnak nincs hatékony nemzetközi védelme, cseréjük szabályozatlan” – konstatálja Müller.
Az információ érték és hatalom. A gyártók és a szolgáltatók igyekeznek minél többet megtudni ügyfeleikről, hogy igényeikhez igazodva a legversenyképesebb ajánlatokkal tudjanak előállni. A cégek nem csak gazdasági céljaikra használják az adatokat. Gyakran állami szerveknek szolgáltatják ki az információkat, amiket felhasználóikról, vevőikről tudnak. Az elmúlt évek amerikai adatkezelési botrányai megmutatták, hogy ez a demokratikus világban is megtörténik. Diktatúrákban azonban elterjedtebb jelenség. Ráadásul a hatóságok a gazdasági versenyelőny biztosítása mellett a demokratikus jogok további szűkítésére használják a cégektől szerzett ismereteket. “Erről szólnak a kínai Huawei és az 5G-hálózat európai kiépítése körüli vita” – hoz fel egy aktuális példát Müller.
Harc a szabad kereskedelemért
Ilyen körülmények között fenntarthatatlan a szabad kereskedelem, amelyből a nyugati országok egyértelműen profitálnak – véli a dortmundi professzor.
Müller elengedhetetlennek tartja a világkereskedelem a XXI. századi, új kihívásaihoz igazodó szabályainak lefektetését a WTO keretei között. Ehhez a demokratikus országok összefogását sürgeti. A világkereskedelem legnagyobb nyugati szereplőinek, az USA-nak, az EU-nak, Nagy-Britanniának, Japánnak, Kanadának és Ausztráliának kellene kidolgozniuk a nemzetközi kereskedelem új szabályrendszerét. Hogy meglegyen a kellő legitimitásuk, be kellene vonni a munkába Indiát, Indonéziát, Brazíliát és Mexikót. Tehát az legnagyobb feltörekvő és hellyel-közel demokratikus országokat. Majd együttes erővel az új normák betartására kellen kényszeríteniük Kínát.
„Kína túl nagy és erős ahhoz, hogy akár egy ország, akár egy nemzetközi szervezet egyedül tudja a szabályok betartására szorítani.” Müller azonban az utóbbi időben inkább a széthúzás, mint az összetartás jeleit látja. „Peking sikeresen játsza ki egymás ellen a nyugati országokat” – konstatálja.
Tessék választani!
Müller összefogás nélkül borús jövőt vázol fel tanulmányában: Az országok koordinálatlanul vezetnek be korlátozó intézkedéséket, eluralkodik a protekcionizmus, beindul a büntetővámok kölcsönös kivetésének ördögi köre. A szabadkereskedelem ma ismert formájában véget ér – prognosztizálja. A legnagyobb kárvallott nem az USA és az EU, hanem a kis országok lennének, amelyeknek nincs elegendő zsarolási potenciáljuk, hogy talpon maradjanak a versenyben.
A német szakember szerint a protekcionizmus a környezet- és fogyasztóvédelemre is negatívan hat ki: A monopol, illetve a ‘helyzetbe’ kerülő belföldi piaci szereplők hatalma megnő, eredményesebben lobbizhatnak az előírások lazításáért.
Összefogással viszont a fairplay szabályait nem akceptáló szereplők versenyhátrányba kerülnének, kiszorulnának a WTO által szabályozott nemzetközi kereskedelmi rendszerből, amelyhez a legtöbb gazdaságilag falsúlyos ország tartozna.
De vajon elég fontosnak tartja-e a nyugat saját értékeit, hogy kiálljon és összefogjon értük? – zárja írását Henrik Müller a szerinte mindet eldöntő kérdéssel.