Kezdőlap Gazdaság Az amerikai cégek százezer magyarnak adnak munkát
No menu items!

Az amerikai cégek százezer magyarnak adnak munkát

Az Egyesült Államok a legnagyobb unión kívüli befektető Magyarországon, és Európán kívül a legfontosabb exportpartnere az országnak – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara budapesti üzleti fórumán.

Mintegy 1700 amerikai vállalat nagyjából 106 ezer magyar embernek ad munkát, és a magyar kormány 81 stratégiai partnere közül 14 amerikai tulajdonú – közölte a politikus.

A kétoldalú kereskedelmi forgalom bővül, 2019-ben 2,3 százalékkal 5,8 milliárd dollárra nőtt.

Az Egyesült Államok részaránya a teljes magyar külkereskedelemben 2,4 százalékot tett ki. Az exportban 2,8 százalékos súllyal a 12., az unión kívüli országok között az 1. helyet foglalta el, míg az importban 2,1 százalékos részaránnyal a 14. helyet – ismertette Varga Mihály.

Tájékoztatott arról is, hogy másfél hete az amerikai-magyar üzleti tanács ülésén számos ígéretes projektről kaptak információt, amelyeket az amerikai cégek terveznek megvalósítani Magyarországon, a tárgyalások folyamatosak.

Varga Mihály. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az Egyesült Államokból származó befektetési állomány 2018-ban 11,6 milliárd euró volt, ez a terület jól teljesít, ugyanakkor vannak lehetőségek a növekedésben a tárcavezető szerint.

Hozzátette: 2019-ben minden idők legtöbb beruházása érkezett Magyarországra, a kormány 101 nagyberuházásról állapodott meg külföldi és magyar nagyvállalatokkal, a beruházások értéke elérte az 1705 milliárd forintot. Ez abszolút rekordnak számít, a tavalyi GDP 4 százalékát érte el – húzta alá. A kormány 156 milliárd forinttal segítette ezeknek a beruházásoknak a megvalósulását. A magyar tulajdonú vállalatok tíz nagyberuházást hajtottak végre 2019-ben, ezek összértéke 126 milliárd forint.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a kormány kiemelten kezeli a fejlesztések ösztönzését, ezért a beruházások gyorsításáról és támogatásáról tárgyalt a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs a legutóbbi ülésén is, amely újabb forrásokat rendelt a költségvetésből erre a célra.

Magyarország továbbra is kimagasló beruházási rátával rendelkezik, idén a második negyedévben 27,6 százalék volt a mutató, ami uniós és régiós szinten egyaránt kimagaslónak számít. Ez azt mutatja, hogy a gazdasági szereplők változatlanul bíznak a jövőben, mernek és képesek beruházni – mondta.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba!

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.

Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba

Ismét jön az két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 100 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi mutatkozik be október 4-én és 5-én. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg. 
Hirdetés

Hírek

A ChatGPT az új nagybácsi: jobban hiszünk az MI válaszaiban, mint a Google-ben

Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.

Duna House: a magyarok többsége ingatlantulajdon-párti

Az elmúlt 3 évben az ingatlanügyletet lebonyolítók megközelítőleg fele vette igénybe profi ingatlan- és pénzügyi szakértő segítségét, miközben ez az arány az Egyesült Államokban meghaladja a 90 százalékot.

Kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült.

Elindult az önkormányzatok decentralizált számlavezetése

Október elsejétől elindult az önkormányzatok decentralizált számlavezetése a Magyar Államkincstárban, első körben 49 önkormányzat és azok 685 költségvetési szerve került bevonásra.
Hirdetés

Gazdaság

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.