Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: több adófajta is eltűnhet 2022-ig
No menu items!

Varga Mihály: több adófajta is eltűnhet 2022-ig

Az eredményes gazdaságfehérítés áll az adócsökkentések mögött, a feketegazdaság mértéke jelentősen csökkent 2010 óta – mondta a pénzügyminiszter a PwC Magyarország és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem közös online konferenciáján.

Varga Mihály kifejtette: a koronavírus-járvány jelentősen nagyobb károkat okoz, mint a 2008-as hitelválság, a különbség az, hogy Magyarország gazdasága most stabil, pénzügyileg a saját lábán áll, az állami bevételek pedig válság idején is befolynak. Ez tette lehetővé azt, hogy tavasszal egyből át tudtak csoportosítani a járvány ellen védekezésre, a gazdaságvédelemre és a munkahelyek megtartására – közölte.

Varga: idén is folytatódtak az adócsökkentések. Fotó: Varga Mihály/Facebook

A pénzügyminiszter példaként említette, hogy az online pénztárgépek, a közúti elektronikus áruellenőrzés és az online számlázás rendszerbe állításával a korábbi töredékére csökkent a feketegazdaság.

Varga Mihály előadásában hangsúlyozta azt is: a kormány adócsökkentésre épülő politikája több mint egy évtizede változatlan, azt a koronavírus sem tudta felülírni.

Emlékeztetett, hogy a kormány az idén is folytatta adócsökkentő politikáját. Január 1-jétől a négygyermekes anyáknak élethosszig tartó szja-mentességet biztosítottak, emellett minden dolgozó nyugdíjast mentesítettek a járulékfizetés alól. A kisvállalati adó mértéke 13-ról 12 százalékra, a szálláshely-szolgáltatók forgalmi adóterhe pedig 9 százalékponttal csökkent. Július 1-jétől újabb két százalékponttal mérséklődött a szociális hozzájárulási adó.

A koronavírus-járvány káros hatásai miatt bevezetett adókönnyítések pedig eddig összesen mintegy 400 milliárd forintot hagytak a családoknál és a vállalkozóknál – tette hozzá.

Varga Mihály kitért arra, hogy Magyarország évek óta őrzi élvonalbeli helyét az adócsökkentési rangsorokban, az OECD legfrissebb összesítése szerint nálunk csökkent a második legnagyobb mértékben az adóterhelés.

A gazdaság fehérítéséről elmondta:

a 2008-2009-es gazdasági krízis időszakában a szakmai becslések szerint a forgalmi adó mintegy 25 százaléka nem érkezett be az államkasszába, míg a legfrissebb uniós becslés szerint ez ma kevesebb, mint 7 százalék.

Az adópolitika ezzel a gazdaságfehérítési fordulattal nemcsak az adócsökkentést segítette, hanem támogatta az államháztartás stabilizálódását és az adósságpálya csökkenő pályára állását – fejtette ki.

A pénzügyminiszter a következő évekre megfogalmazott célok között említette, hogy Magyarország az EU digitális adóügyi éllovasa, és egyúttal a legnagyobb adó-adminisztráció csökkentője legyen. Felidézte, hogy a kormányzati ciklus végéig legalább harmadával csökkentik az adófajták számát, az adóügyek háromlépcsős digitalizálása révén pedig néhány éven belül az EU-ban Magyarországon lehet a legegyszerűbb az adóügyintézés.

Az adócsökkentések mögött az eredményes gazdaságfehérítés áll – mondta a pénzügyminiszter. Fotó: Varga Mihály/Facebook

Első lépcsőként bevezették az e-szja rendszerét, az idén több mint 5,5 millió magánszemély helyett az adóhivatal készítette el az adóbevallást – idézte fel.

Másodikként a vállalkozásokat segítik a legbonyolultabb bevallás, az áfa-bevallás kitöltésében, 2021. második felében debütál az e-áfa rendszer. Ezzel évente mintegy félmillió vállalkozás adó-adminisztrációját csökkenti jelentős mértékben a kormány – ismertette.

A tervek szerint 2021-ben már a második negyedéves, illetve a júniusi áfabevallást is a NAV készíti el. Ezzel Magyarország az Európai Unióban az elsők között nyújt jövőre áfabevallás-kiajánlási szolgáltatást a vállalkozásoknak – fejtette ki.

Harmadik lépcső az lesz, amikor a bevallások korszaka lezárul, és kezdetét veszi a digitális adatbázisok kora. A cél az, hogy legyen egy olyan egységes digitális adatbázis, amelyben minden olyan adat szerepel, amelyet eddig a különféle közigazgatási szerveknek kellett megküldeni – jelezte Varga Mihály.

Elmondta azt is: az adótanácsadók kezdeményezésére az online számla program kibővül majd egy olyan elemmel, amely lehetővé teszi, hogy az adóhivatalba küldött online számlaadatok egyben elektronikus számlaként is működjenek.

A pénzügyminiszter kiemelte, hogy az online szolgáltatások és a digitális adóügyi megoldások segítséget jelentenek a koronavírus-járvány elleni védekezésben is, egyebek mellett azzal, hogy a beérkező adatok részletes, pontos és gyors rálátást biztosítanak a gazdasági folyamatokra. Így a kormány akkor és ott tud reagálni, ahol arra a legnagyobb szükség van – hangsúlyozta.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A szoftveróriás aki megváltoztatta a világot és most hátralép

A cégvezető több mint 50 év után távozik az SAP szoftvercsoporttól - Németország egyetlen világszínvonalú technológiai óriáscégétől

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Az első negyedévi 640 ezer forintról az utolsó negyedévre 678 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár Debrecenben, ez 6 százalékos emelkedést jelent.

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

A magyar uniós elnökség kapcsán az európai élelmiszerpazarlás csökkentésére és a világ egyes régióiban tapasztalható nélkülözés felszámolására is fel kívánja hazánk hívni a figyelmet

Összeépült az egyetemekkel a magyar gazdaság

Hankó Balázs véleménye szerint a következő időszakban soha nem látott nagyságú, összesen 340 milliárd forint értékű fejlesztési pályázat jelenik meg.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.