Kezdőlap Tudomány Budapesten épül a prototípus. Itt tesztelik a világ első kísérleti fúziós erőművének...
No menu items!

Budapesten épül a prototípus. Itt tesztelik a világ első kísérleti fúziós erőművének berendezését

Az Energiatudományi Kutatóközpontban, Magyarországon tesztelik a világ első kísérleti fúziós erőművének, az ITER-nek (Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor) az egyik kulcsfontosságú, a biztonságos üzemeltetéshez szükséges berendezését.

Budapesten épül a fúziós reaktor biztonsági rendszerének prototípusa

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) szerint az EK Fúziós Plazmafizika Laboratóriuma több más hazai vállalattal közösen nyert el egy több mint 2,4 millió eurós (850 millió forint összértékű) pályázatot.

A pályázat eredményeként heteken belül elkezdődik a projekt, amelynek célja, hogy 18 hónap alatt felépüljön egy kísérleti biztonságvédelmi rendszer az ITER magfúziós kísérleti berendezés számára – olvasható a közleményben.

Az Európában épülő ITER-berendezésben a Nap közepén uralkodó hőmérsékletnél forróbbra hevített, körülbelül 100 millió Celsius-fokos hidrogéngáz ég el héliummá, miközben tízszer több energia keletkezik, mint amennyit az anyag fűtésére elhasználnak. A földi “csillagok” begyújtásához az emberiség eddigi legkomplexebb berendezését kell megépíteni és üzembe helyezni.

Az épülő ITER Franciaországban 2018-ban Fotó/Kép/Forrás: Ecolounge

A beindítás mellett kritikus fontosságú a berendezés biztonságos leállítása is. A forró anyagba puskagolyó gyorsaságú, mínusz 260 Celsius-fokos hidrogénjég-lövedéket, más néven pelletet lőnek.

A laboratóriumról ide KLIKKELve olvashatnak Fotó/Kép/Forrás: EK

Ez egy sörétes puskához hasonlóan kis méretű jégdarabokkal szórja meg a célpontot, funkcióját tekintve úgy, mint egyfajta poroltó. Az elmúlt évtized kutatásainak eredményeképpen Budapesten épülhet meg a belövőberendezés prototípusa.

Az EK kutatói a pellet előállításának, gyorsításának és törésének tesztelésével, a kilövőszerkezet mérnöki tervezésével és a szükséges kísérleti és megfigyelési módszerek kifejlesztésével jelentős mértékben hozzájárulnak az ITER későbbi biztonságos üzemeltetéséhez.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy az érdeklődés a lakáscélú megtakarítások iránt

egyre többen választják megtakarításra a lakástakarékot

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,
Hirdetés

Hírek

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,

Negyedszer az első az Apple – a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén

Az Otthon Start Program részleteiről egyeztetett Panyi Miklós a Bankszövetség képviselőivel

A Bankszövetség képviselőivel folytatott pénteki egyeztetésen sikerült tisztázni a még nyitott kérdéseket az Otthon Start Program részleteiről.

NGM: tovább szárnyal a Demján Sándor 1+1 Program

A 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 Program keretében a tárca eddig 1325 magyarországi vállalkozás támogatásáról hozott döntést,

Az építőanyag-piacon visszafogott volt a kereslet az első fél évben

Visszafogott volt a kereslet az építőanyag-piacon az első fél évben, de a jövőt tekintve optimisták az építőanyag-kereskedők

Még tart a nyár – számtalan program vár a fürdőkben

Tombol a nyár, hőségriadó is vár ránk a következő...
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.