Hirdetés
Kezdőlap Hírek Új elnöke van a Magyar Gumiabroncs Szövetségnek
No menu items!

Új elnöke van a Magyar Gumiabroncs Szövetségnek

Sipőcz Győző, a Goodyear kelet-európai kiskereskedelmi operatív vezetője váltotta a Magyar Gumiabroncs Szövetség elnöki székében Tokaji Vilmost, aki az elnökség tagja marad.

A szövetség közölte: az új elnök kiemelt feladatként kezeli a hét hazai gumiabroncs-gyártó céget tömörítő szakmai érdekvédelmi szövetség tudásmegosztó szerepét a gumiabronccsal és a biztonságos közlekedéssel kapcsolatban. Célkitűzései között szerepel az elődei által elindított társadalmi felelősségvállalást hangsúlyozó program folytatása a közlekedésbiztonság terén – írják a közleményben.

Sipőcz Győző

Sipőcz Győző alap- és mesterdiplomáját a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán szerezte 2009-ben. Több mint tíz éve kiskereskedelmi területen dolgozik, ahol számos hazai és nemzetközi vezetői pozícióban szerzett tapasztalatot. A Goodyear csapatát 2018 januárjától erősíti, először a magyarországi kiskereskedelmi szervizkoncepció felépítéséért és vezetéséért felelt, 2019 eleje óta a vállalat kelet-európai kiskereskedelmi operatív vezetője, a régió 12 országa tartozik hozzá.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az árakció csapdája – miért nagyobb a veszteség, mint gondolnánk?

A marketingstratéga kiemelte: nem ismer gyorsabb módszert a profit növelésére, mint az árazási stratégia rendberakása.

Rekorddöntés a használt-autó piacon

A magyarországi használtautó-piacon leggyakrabban alsó középkategóriás személyautók, illetve kisautók cserélnek gazdát, előbbieknek 28, utóbbiaknak 21 százalék volt az aránya az év eddigi 11 hónapjában.

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Postás Önkéntes Nyugdíjpénztár az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztárba olvad be

A magyar piac negyedik legnagyobb önkéntes nyugdíjpénztárába már a Postás előtt is több, összesen hat nyugdíjpénztár olvadt be az elmúlt három évtizedben.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein