Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Huawei - 200 milliárd forint plusz a magyar GDP-hez
No menu items!

Huawei – 200 milliárd forint plusz a magyar GDP-hez

Az utóbbi öt évben folyamatosan nőtt a Huawei gazdasági hatása Magyarországon, tavaly a kínai vállalat az európai beszerzésekre fordított összeg hetedét költötte el itt – derült ki az Oxford Economics tanulmányából.

A tanulmányban a brit piackutató és tanácsadó intézet kimutatta, hogy a kínai vállalat európai tevékenysége révén 600,5 millió euróval, azaz mintegy 200 milliárd forinttal járult hozzá Magyarország bruttó hazai termékéhez (GDP) tavaly.

A Huawei hozzájárulásának mértéke folyamatosan nőtt az utóbbi években, 2015 és 2019 között átlagosan évi 5,5 százalékkal.

A Huawei tavaly 1,18 milliárd eurót (383 milliárd forint) költött el magyar beszállítóinál tavaly, ami a vállalat európai beszerzéseinek 14,1 százalékát tette ki. A kínai vállalat magyarországi beszerzései ugyancsak jelentősen nőttek Magyarországon 2015 óta, éves szinten 4,8 százalékkal.

A Huawei tevékenysége 21 ezer 500 magyar munkavállaló foglalkoztatását támogatta tavaly, ami 2600-zal több a 2015-ben mért 18 ezer 900-nál. Ez éves szinten átlagosan 3,3 százalékos növekedés.

A kínai cég működése az államkassza bevételeire is pozitív hatással volt: a Huawei Technologies jelenléte és tevékenysége 246,4 millió eurónyi (80 milliárd forint) költségvetési bevételt generált Magyarországon tavaly, ami 2015-höz képest 5,7 százalékos növekedés.

A magyar leányvállalat, a Huawei Technologies Hungary Kft. és alkalmazottai tavaly közvetlenül 45,5 millió euró (mintegy 15 milliárd forint) adót fizettek be Magyarországon, 2015-ben ez még csak 17,6 millió euró (5,7 milliárd forint) volt. A Huawei magyarországi beszerzései további 132,7 millió euró (43 milliárd forint) adóbevételt generáltak közvetett csatornákon keresztül. Emellett 68,2 millió euró (22 milliárd forint) adóbevételt indukált a vállalat tevékenysége.

A Huawei Technologies növekvő gazdasági hatása annak köszönhető, hogy az utóbbi években egyre több jelentős ICT-beruházásban vállalt kulcsszerepet Magyarországon.

A Huawei Technologies Magyarország több mint 600 magyar partnerrel áll kapcsolatban, és olyan stratégiai jelentőségű fejlesztésekben vállal szerepet, mint a Szupergyors Internet Program vagy az 5G hálózatépítés. Magyarország ad otthont a Huawei legnagyobb, Kínán kívüli ellátási központjának is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...
Hirdetés

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.