Hirdetés
Kezdőlap Hírek Ingatlanmutyi a Vatikánban - börtönre ítélték a volt bankelnököt
No menu items!

Ingatlanmutyi a Vatikánban – börtönre ítélték a volt bankelnököt

Angelo Caloia két évtizeden át, 2009-ig vezette a vatikáni bankot

Sikkasztás és pénzmosás miatt közel kilencévi börtönre ítélte a vatikáni bíróság Angelo Caloiát, a pápai állam bankjának volt elnökét, valamint egykori ügyvédjét.

A 81 éves Caloiát, a Vatikáni Művek Intézete (a vatikáni bank hivatalos neve, IOR) volt elnökét és egykori ügyvédjét, a 97 éves Gabriele Liuzzót egyaránt nyolc év és tizenegy hónap elzárásra ítélte a bíróság.

Az ügy harmadik vádlottja, Lelio Scaletti, az IOR volt vezérigazgatója időközben elhunyt. Liuzzo fiát, Lambertót bűnsegédként szintén bűnösnek találta a bíróság, őt öt év két hónapi börtönre ítélték. Caloia ügyvédei közölték, hogy fellebbeznek az ítélet ellen.

A per 2018 májusában kezdődött kétes ingatlanügyletek miatt, amelyek során eurómillióknak veszett nyoma.

Az ügyészség szerint mind a bankelnök, mind az ügyvédje felelős volt azért, hogy az IOR 2001 és 2008 között piacra bocsátott ingatlanvagyonát áron alul értékesítették.

Az említett időszakban a vatikáni bank ingatlanjainak 71 százalékát adták el, és az IOR-t a számítások szerint 57 millió euróval károsították meg.

Ebből a vatikáni hatóságok 2014-ben 17 millió eurót lefoglaltak Caloia és Liuzzo IOR-számláin, majd további 10 millió eurót Liuzzo svájci számláján. A bíróság elsődlegesen 23 millió euró kártérítés megfizetésére kötelezte az elítélteket.

Az IOR-ingatlanokkal történt üzletelésre Ferenc pápa megválasztása után derült fény, amikor az egyházfő a vatikáni bank korábban megkezdett átvilágítását folytatva egy nemzetközi revizorcéget bízott meg az IOR tüzetes vizsgálatával.

Ezt követően az IOR 2014-ben feljelentést tett volt vezetőivel szemben a vatikáni ügyészségen.

Az 1942-ben alapított vatikáni bank története során visszhangos botrányok központja volt, egyebek mellett a szicíliai maffiával is kapcsolatba hozták. Jelenleg nincs ingatlanvagyona és 5000 gyanús számláját megszüntették.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.