Kezdőlap Hírek A középkori Cambridge társadalmi egyenlőtlenségeinek nyomait viselik az egykori lakók csontjai
No menu items!

A középkori Cambridge társadalmi egyenlőtlenségeinek nyomait viselik az egykori lakók csontjai

A középkori Cambridge társadalmi egyenlőtlenségeinek nyomait viselik magukon az egykori lakók csontjai – állapították meg brit kutatók, akik a város történelmi központjának három különböző temetkezési helyszínén feltárt több száz emberi maradványt elemeztek.

A Cambridge-i Egyetem szakemberei a 10. és 14. századok között élt 314 ember földi maradványait vizsgálták meg – olvasható az egyetem honlapján.

A kutatók minden egyes csonttörést és -repedést feljegyeztek, hogy pontos képet kapjanak az egykori városlakók által elszenvedett szerencsétlenségekről, munkabalesetekről vagy erőszakról.

A vizsgált csontok három helyszínről származnak: egy munkásoknak fenntartott temetőből, egy gyengéket és elesetteket befogadó “kórház” sírkertjéből, valamint egy Ágoston-rendi kolostor területéről, ahol a klérus tagjai mellett vagyonos adományozókat is elföldeltek.

A röntgenvizsgálatok a munkások 44 százalékánál, a kolostornál eltemetett emberek 32 százalékánál és a kórháznál elföldeltek 27 százalékánál mutattak ki csonttörést. Mindhárom helyszínen jóval gyakoribbak voltak a törések a férfiaktól származó maradványok (40 százalék), mint a nőktől származók esetében (26 százalék).

Jenna Dittmar, a tanulmány vezető szerzője szerint a középkori Cambridge munkásai nehéz kétkezi munkákat végeztek. A városban például kőművesként, patkolókovácsként dolgoztak, a városon kívül pedig reggeltől estig a földeken voltak, vagy jószágokat gondoztak.

A “legextrémebb” sérülést mégis egy szerzetesnél azonosították a kutatók. A férfinak mindkét combcsontján törés futott végig, ami alapján a szakemberek úgy vélik, hogy egy súlyos szekérbaleset áldozata lehetett.

Egy idősebb nő maradványai, amelyeket a munkások temetőjében tártak fel, egész életen át tartó családon belüli bántalmazásról árulkodnak.

A kutatók az American Journal of Physical Anthropology című folyóiratban publikálták az eredményeiket.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.

Véget vet a visszaéléseknek a termékpiaci törvény módosítása

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) kezdeményezésére módosult a termékpiaci törvény. Az új szabályozás szigorítja a terményfelvásárlás során előforduló minőségi kifogásokat, így nem fordulhat elő, hogy a felvásárlók utólag emelnek kifogást a már átvett termény minőségével kapcsolatban.
Hirdetés

Hírek

Lítiumos rendszerek öregedése növeli a tűzkockázatot

Az energiatárolás hazai piaca új korszakhoz érkezett: miközben a lítium-vasfoszfát akkumulátorok öregedése hosszú távon növekvő tűzkockázatot jelenthet, a fél szilárdtest-technológia ipari alkalmazása áttörést hozhat a biztonság és hatékonyság terén. A Jedlik Ányos Energia Program jelentős támogatásaival, valamint a Top NRG új generációs energiatároló megoldásaival olyan fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek nemcsak gazdaságosabbá, hanem biztonságosabbá is teszik a vállalati és lakossági energiahasználatot.

Sztrájk lesz a Lufthansánál? A tárgyalásos megoldást részesítik előnyben

.A Lufthansa pilótáit képviselő szakszervezet sztrájkszavazást indít, miután eredménytelenül zárultak a nyugdíjrendszerről szóló egyeztetések a légitársasággal.

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével

Balatoni Katalin: számunkra minden magyar oktatási intézmény kincs, amelyet óvni és erősíteni kell

A miniszterelnöki biztos ünnepélyes keretek között átadta az első külhoni magyar pedagógusigazolványt Burus-Siklódi Botondnak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) elnökének.
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.