Kezdőlap Pénzvilág Kamatdöntés - Monetáris tanács: a monetáris kondíciók támogatják az árstabilitást
No menu items!

Kamatdöntés – Monetáris tanács: a monetáris kondíciók támogatják az árstabilitást

A monetáris kondíciók fenntartható módon támogatják az árstabilitást, a pénzügyi stabilitás megőrzését és a gazdasági növekedés helyreállítását – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának közleményében, amellyel a kamatdöntést indokolták.

A testület idei első ülésén változatlanul hagyta az alapkamat 0,60 százalékos szintjét, és nem változtatott a kamatfolyosón sem.

A jelenlegi, gyorsan változó környezetben kiemelten fontos, hogy a rövid oldali hozamok biztonságos távolságban maradjanak a nullaközeli tartománytól – írták, jelezve, hogy amennyiben az inflációs kilátások megváltozása indokolttá teszi, az MNB készen áll a megfelelő eszközök alkalmazására.

Bejelentették: az MNB készen áll arra, hogy az állampapír-vásárlásokat a tízévesnél rövidebb lejáratú állampapírokra is kiterjessze, a Növekedési kötvényprogram keretösszegét pedig 750 milliárd forintról 1150 milliárd forintra emelték, miközben a program egyes feltételeit is módosították.

Az MNB megerősítette, hogy kész célzott módon, mérlege további növelésével támogatni a növekedés gyors és fenntartható helyreállítását és a koronavírus-járvány okozta kockázatok kezelését.

A jegybank heti állampapír-vásárlásainak összegét továbbra is rugalmasan alakítja, de a korábbinál nagyobb arányban hajt végre közvetlen másodpiaci vásárlásokat – ismertette az MNB.

Tavaly május óta a jegybank mérlegében lévő állampapírok állománya több mint 1100 milliárd forinttal nőtt – állapította meg a tanács. Az MNB mérlege a jelentős tavalyi bővülés mellett is régiós összehasonlításban átlagos méretű – tették hozzá.

A monetáris tanács közleményében megerősítette, hogy a jegybank a koronavírus-járvány időszakában is elkötelezett az árstabilitás fenntartása mellett. Ezért a tanács folyamatosan értékeli a beérkező adatokat, kiemelt figyelemmel követi a gazdaság helyreállításával kialakuló inflációs hatások tartósságát, valamint a pénzpiaci folyamatok lehetséges inflációs hatásait.

A testület leszögezte: egyértelmű szándéka elkerülni, hogy a jelenlegi bizonytalan globális piaci környezet az inflációs kockázatok emelkedését okozza.

Az infláció 2021-ben a 3,5-3,6 százalékos tartományban, míg 2022-től újra a jegybanki cél körül alakul – összegezte az MNB. Ugyanakkor figyelmeztettek: a járványhelyzet időbeli lefutása és a gazdaság várható helyreállása a továbbiakban is változékony árazási mintázatokat eredményezhet.

Az MNB szerint a gazdasági élet normalizálódása a koronavírus elleni vakcina széles körű elterjedésével párhuzamosan, 2021 második negyedévétől indulhat meg.

A hazai GDP 2021-ben várhatóan 3,5-6,0, 2022-ben 5,0-5,5 százalékkal nő. Idéntől csökken a járvány hatására tavaly 9 százalék körüli szintre ugró költségvetési deficit, az adósság finanszírozása pedig stabil marad, melyet a belső megtakarítások is nagyban támogatnak – állapította meg a grémium.

Az elhúzódó gazdasági kilábalás következtében a laza monetáris kondíciók mind a globális jelentőségű, mind a régiós jegybankok esetén várhatóan továbbra is tartósan fennmaradnak – állapította meg az MNB.

A Növekedési kötvényprogram program kezdete óta eddig 46 vállalat 53 kötvénysorozatot bocsátott ki, mely során a vállalatok csaknem 900 milliárd forint értékű forrást vontak be – derül ki a közleményből.

A közleményben arról is beszámoltak, hogy az Nhp Hajrá! konstrukció keretében tavaly december végéig 21 500 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás mintegy 1500 milliárd forinthoz juto

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

A kiemelő rendelet új pályára állítja a lakásépítéseket

A 3 százalékos fix kamatozású lakáshitel már most érezhetően élénkíti a keresletet, egyre több fiatal és család számára válik elérhetővé a saját otthon; ez a kereslettámogatás erős alapot ad a lakáspiac fejlődéséhez.

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.
Hirdetés

Hírek

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.

A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint

  A Nesté immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális...

Zömmel 10 millió forint alatt hirdették meg a használt autókat

A Használtautó.hu választékában az előző év azonos időszakához viszonyítva az elektromos meghajtású autók száma 34,3 százalékkal, míg az egyéb meghajtásúaké 13,6 százalékkal nőtt.

Minden negyedik reklám kifogásolgató – nyelvvédelmi szempontból

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 357 reklámot ellenőrzött a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok révén.

AI-keresésekhez igazodó eszközt fejlesztettek Magyarországon

Mesterséges intelligencia alapú keresésekre való optimalizálást segítő új eszközt mutattak be. A BP Content Optimizer magyar nyelvű tartalmakat alakít át úgy, hogy azok megjelenhessenek generatív keresőmotorok – például a ChatGPT – válaszaiban. A közel tíz éve működő keresőoptimalizálási ügynökség szerint a kis- és középvállalkozások komoly hátrányba kerülhetnek, ha nem készülnek fel időben a változó keresési szokásokra. Az első verzióhoz korlátozott hozzáférést biztosítanak, hogy a visszajelzések alapján alakítsák ki a hazai gyakorlatot – közölte Szesztay Péter ügyvezető.

Hogyan kerülhető el a tanévkezdési stressz? Szakértői tippek

Nehéz újra beülni szeptemberben a tanterembe, hiszen a hosszú nyári szünet élménydús időszaka könnyen felülírhatja a diákok iskolai motivációját. A visszatérés egyes gyerekek számára izgalmas, másoknak azonban szorongással teli időszak az új tanév. Ez különösen igaz azokra a gyerekekre, akik új iskolában kezdenek, vagy akik tanulási nehézségekkel küzdenek. A legtöbb diáknál szerencsére az új iskolaév okozta aggodalmak hamar elmúlnak, ilyenkor a szorongás csupán átmeneti.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...