Kezdőlap Világgazdaság Lassabb kilábalásra készül a Merkel-kormány
No menu items!

Lassabb kilábalásra készül a Merkel-kormány

Angela Merkel kormánya 2022 közepére várja a kilábalás végét. Fotó: dpa/Michael Sohn

Lefelé módosította gazdasági előrejelzését a német szövetségi kormány: az új prognózis szerint Németország GDP-je a korábban valószínűsített 4,4 százalék helyett 3 százalékkal növekedhet az idén.

Az Európai Unió legnagyobb gazdaságának fejlődése a koronavírus-világjárvány alakulásától függ – emelte ki berlini tájékoztatóján Peter Altmaier gazdasági miniszter. A napi új regisztrált fertőződések száma reménykeltően csökken, de az eddigieknél fertőzőképesebb, új vírusmutációk terjedése súlyos veszélyt jelent, ezért továbbra is komoly a helyzet – tette hozzá.

Kifejtette: a kormány azzal számol, hogy a 2020-ban elszenvedett 5 százalékos GDP-csökkenés után az idén beindul a növekedés, de az egyelőre február közepéig elrendelt országos zárlat miatt hosszabb lesz a kilábalás a tavaly ősszel készült előző prognózishoz képest.

A német gazdaság teljesítménye így nem egy év múlva, hanem 2022 közepén érheti el a járvány előtti szintet.

A miniszter hangsúlyozta: a válságkezelés tapasztalatai megmutatták, hogy a szociális piacgazdaság modellje kiállja a próbát. A rövidített munkaidő intézményének kiterjesztésével és a vállalatoknak nyújtott támogatásokkal állások millióit sikerült megmenteni. Így a munkanélküliség továbbra is viszonylag alacsony lehet, a tavalyi 5,9 százalékról 5,8 százalékra csökkenhet, és a több mint 83 milliós országban átlagosan 44,8 millióan lehetnek munkaviszonyban 2021-ben.

Peter Altmaier

Peter Altmaier rámutatott, hogy a kormány minden korábbinál nagyobb szabású gazdasági stabilizációs és növekedésösztönző programot indított el a járvány nyomában keletkezett válság kezelésére. A vállalatoknak már mintegy 80 milliárd euró támogatást juttattak, további 23 milliárd eurót fordítottak a rövidített munkaidő intézményének részeként biztosított fizetéskiegészítésre, és több tízmilliárd euróval támogatják a “jövőbe mutató” ügyekben, például a mesterséges intelligencia és a kvantumtechnológia területén indított fejlesztéseket.

A kormányzati szerepvállalásnak is tulajdonítható, hogy az ipar teljesítménye az utóbbi hónapokban igen erőteljes volt. Ugyanakkor a szolgáltató szektor rendkívüli mértékben megszenvedi a járványügyi korlátozásokat, de az állami támogatások révén valószínűleg nem alakul ki “nagyon nagy csődhullám” – mondta a miniszter.

Az idén már minden ágazatban élénkülés várható, a lakossági fogyasztás a tavalyi 6 százalékos csökkenés után 3,6 százalékkal nőhet, a bruttó bérek pedig a tavalyi 0,4 százalékos csökkenés után 3 százalékkal emelkedhetnek. Az export a 2020-ban végbement 9,9 százalékos visszaesés után 6,4 százalékkal, az import a tavalyi 8,6 százalékos visszaesés után 7,2 százalékkal növekedhet az új előrejelzés szerint.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .

Mesterséges intelligencia: ki lesz a nyertes és hogyan?  

Lehet szeretni, lehet gyűlölni a mesterséges intelligenciát (MI, vagy...

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

A nemzetközi jegybanki együttműködés kulcsfontosságú

Az elmúlt éveket a sorozatos globális válságok jellemezték, amelyek következtében felértékelődött a jegybankok nemzetközi együttműködése
Hirdetés

Hírek

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.