Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság KSH jelentés. Az ipari infláció 4,2 százalék volt tavaly
No menu items!

KSH jelentés. Az ipari infláció 4,2 százalék volt tavaly

Tavaly decemberben az ipar belföldi értékesítési árai 2,6 százalékkal, az exportértékesítési árak 9,0 százalékkal, a termelői árak összességében 6,8 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest. 2020-ban az ipari termelői árak 4,2 százalékkal voltak magasabbak, mint 2019-ben – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Az áremelkedés ütemét elsősorban a forint euróval szembeni gyengülése befolyásolta – tette hozzá a jelentés.

2020-ban az ipari termelői árak 4,2 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. A belföldi értékesítési árak átlagosan 0,9 százalékkal emelkedtek, az ipari exportértékesítési árak 6,0 százalékkal nőttek.

Decemberben az előző hónaphoz képest a belföldi értékesítés árai 1,5 százalékkal, az exportértékesítés árai 0,8 százalékkal emelkedtek, így a termelői árak összességében 1,0 százalékkal nőttek.

A forint árfolyama tavaly decemberben 8,5 százalékkal gyengébb volt az euróhoz képest, mint egy évvel korábban, a dollárral szemben viszont hajszállal erősebbnek mutatkozott.

Az egész tavalyi év átlagát tekintve a forint 7,9 százalékot vesztett értékéből az euróval és 5,9 százalékot a dollárral szemben.

Decemberben a feldolgozóipar exportárainak 8,3 százalékos éves emelkedésén belül a járműgyártás 8,7 százalékkal, a számítástechnikai és elektronikai ágazat pedig 3,8 százalékkal tudta emelni az árait. A villamosberendezések exportára 10,0 százalékkal, a gépi berendezéseké 8,7 százalékkal emelkedett 2019 decemberéhez viszonyítva. Az élelmiszerek exportára 7,6 százalékkal magasabb, a gyógyszereké 0,3 százalékkal alacsonyabb volt tavaly decemberben, mint egy évvel korábban. A vegyiparban 14,7 százalékkal, a gumiparban 8,2 százalékkal emelkedtek a forintban számolt exportárak.

A tavalyi egész év átlagában a feldolgozóipari exportárak 6,6 százalékos emelkedésén belül a járműiparban 8,3, a számítástechnikai gyártóknál 3,8 százalékos volt az emelkedés. A villamosberendezések exportára 6,9 százalékkal, a gépi berendezéseké átlagosan 7,2 százalékkal volt magasabb, mint az előző évben.  Az élelmiszeripar külpiaci árai 9,3 százalékkal, a gyógyszeriparé 3,7 százalékkal emelkedtek 2019-hez viszonyítva.

Belföldön a feldolgozóipar termelői árai 2,7 százalékkal, az energiaiparé (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) árai 2,0 százalékkal voltak magasabbak decemberben, mint egy évvel korábban. A járműipar belföldi árai 7,3 százalékkal, a gépgyártásé 5,5 százalékkal, a villamosberendezéseké 7,2 százalékkal emelkedett. Az élelmiszerek termelői ára 2,2 százalékkal, a gyógyszereké 2,7 százalékkal volt magasabb.

Az éves termelői árszint a feldolgozóiparban 2,0 százalékkal emelkedett, az energiatermelésben 1,9 százalékkal csökkent 2019-hez mérve. A járműipar termelői árai éves átlagban szintén 7,3 százalékkal, az élelmiszeriparban 5,4 százalékkal emelkedtek.

A tartós fogyasztási cikkek belföldi termelői ára decemberben 5,9 százalékkal, a nem tartósaké 2,4 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, a beruházási javak 5,9 százalékkal, a további felhasználásra szánt anyagok, alkatrészek és féltermékek 5,5 százalékkal drágultak, az energia 0,7 százalékkal olcsóbb lett.

Éves átlagban 4,8 százalékkal emelkedett a tartós és 5,2 százalékkal a nem tartós fogyasztási cikkek ára az előző évihez viszonyítva, a beruházási javak termelői ára 6,4 százalékkal, a további feldolgozásra szánt termékeké 3,3 százalékkal nőtt, az energia termelő ágazatok termelői ára 4,3 százalékkal csökkent.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.