Kezdőlap Hírek Rendkívüli támogatás a magánalapítású állatkerteknek
No menu items!

Rendkívüli támogatás a magánalapítású állatkerteknek

Rendkívüli támogatást kaphatnak a pandémia miatt nehéz helyzetbe került magánalapítású állatkertek – közölte az Agrárminisztérium.

A tárca szakmai támogatásával a Magyar Állatkertek Szövetsége (MÁSZ) létrehozott a szövetség tagjainak felajánlásaiból, visszatérítendő támogatás alapjául szolgáló több millió forint értékű keretet, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma ugyanolyan összegű vissza nem térítendő kormányzati támogatással növel.

A koronavírus-járvány második hulláma miatt a hazai állatkertek november 11. óta ismét zárva vannak.

A látogatók elmaradása miatt kieső bevételek minden állatkertnek hiányoznak, azonban a magánalapítású, üzleti vállalkozásként működő kisebb állatkerteket még nehezebb helyzetbe kerültek. A Magyar Állatkertek Szövetsége (MÁSZ) emiatt február 22-én rendkívüli online taggyűlést hívott össze és hozott elvi döntést a lehetséges segítség alapjairól.

Az összefogással létrehozott támogatási keret szétosztására a Magyarországon működő magánalapítású állatkerteket tömörítő szövetség tesz majd javaslatot. A MÁSZ által megfogalmazott cél, hogy nem kizárólag a Magánállatkertek Szövetségének tagjai, hanem mindazok a – törvényes engedélyek birtokában működő – magánalapítású állatkertek, vadasparkok pályázhassanak az anyagi segítségre, amelyeknek már az állatok életben tartásához szükséges alapvető takarmányok beszerzése is gondot jelent.

A kezdeményezést Ovádi Péter, az Agrárminisztérium Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa is támogatja. A közlemény szerint Ovádi Péter hangsúlyozta, hogy az állatvédelemben csak összefogással érhetünk el eredményeket. A miniszteri biztos szerint a létrejövő pénzügyi keret szimbóluma a szolidaritásnak és az együttműködésnek.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár arról beszélt, hogy az állatokról való szerető gondoskodás, a velük való harmonikus együttműködés velünk született kötelességünk –  írja az MTI.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári...

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...
Hirdetés

Hírek

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hirdetés

Gazdaság

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...