Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Elemzők a munkaerőpiacról: nehéz negyedév jön
No menu items!

Elemzők a munkaerőpiacról: nehéz negyedév jön

A múlt év végéig tartotta magát a munkaerőpiac a járvány második hullámával szemben, az idei első negyedév viszont nehéznek ígérkezik. A kormányzati támogatások hosszú távon nem képesek fenntartani a normál üzletmenethez igazodó foglalkoztatotti létszámot – kommentálták a januári foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat elemzők.

A Központi Statisztikai Hivatal jelentései szerint a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma januárban részben a járvány gazdasági következményeként, részben a szezonális hatások miatt az előző hónaphoz képest 97 ezerrel, a tavaly januárihoz viszonyítva pedig 55 ezerrel csökkent. A munkanélküliek száma decemberhez mérve 38 ezerrel, tavaly januárhoz képest 54 ezerrel nőtt. A munkanélküliségi ráta 5,0 százalékra emelkedett.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kiemelte: a koronavírus második hullámának következtében a munkanélküliségi ráta januárban jelentős megugrást mutatott. Ez azt jelzi, hogy az első hullámhoz hasonlóan, most is egy-két hónap elcsúszással jelentkezik a negatív hatás a munkaerőpiaci statisztikákban. A megugró hivatalos munkanélküliségi adatot már a foglalkoztatási szolgálat adatgyűjtése is jelezte, amely szerint januárban megközelítette a 300 ezret a nyilvántartott álláskeresők száma.

Virovácz Péter

Mindez előrevetíti, hogy a nemzetgazdasági bérkiáramlás jelentős mértékben fékeződhetett az év elején – vélekedett az elemző emlékeztetve arra, hogy januárban nem sikerült megállapodni a minimálbérekről, és a megállapodásba foglalt emelés mértéke is jelentősen elmarad a korábban megszokottól. A kiskereskedelem és így a lakosság fogyasztása várhatóan gyenge számokat produkál majd az első negyedév során.

Munkaerőpiaci szempontból egy meglehetősen nehéz első negyedévre számítanak az ING szakértői, ami kihat a GDP-növekedés ütemére is. A mostani adatok fényében nem tartják valószínűnek, hogy megismételhető a tavalyi negyedik negyedévben látott dinamikus bővülés.

Regős Gábor

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője szerint a várakozásoknak megfelelően érdemben romlott januárban a foglalkoztatási helyzet. A havi romlásnak részben szezonális okai vannak, ám nagy szerepet játszik benne a korlátozások elhúzódása is. A bezárásra ítélt létesítmények közül sokan nem tudták megtartani munkavállalóikat, ők megjelentek a munkanélküliek között, akiknek száma egy év alatt nagyjából ugyanannyival nőtt, mint amennyivel a foglalkoztatottaké csökkent.

A foglalkoztatási szint azonban összességében továbbra is magas, de a 4,5 millió fölötti számot az Eurostat által előírt módszertani váltás okozza. A foglalkoztatás korábbi szintre való visszatérését csak a korlátozások feloldása tudja előidézni. Ezek fennmaradása miatt azonban a következő havi adatokban további romlás várható – figyelmeztetett Regős Gábor.

Horváth András, a Takarékbank elemzője megállapította: a tavalyi év végéig igen ellenállónak bizonyult a magyar munkaerőpiac,  januárban viszont már látható csökkenést mutatott a foglalkoztatottság. Ilyen hosszú távon nem tudják sem a kormányzati támogatások, sem az “üzleti modellváltás” fenntartani a rendszeres üzletmenethez igazodó foglalkoztatási szintet.

Horváth András

A Takarékbank várakozása szerint idén 4 százalék körüli lehet a munkanélküliség a statisztikai módszertan szerint, viszont a nyilvántartott álláskeresők száma ennél magasabb. A korlátozások további elhúzódása ennél erőteljesebb hatást is gyakorolhat a munkaerőpiacra, ami a gyengébb számok irányába terelheti az összképet.

A kormány munkahelyvédelmi intézkedései érdemben hozzájárulnak a munkahelymegőrzéshez. Ilyen volumenű és hosszúságú korlátozásokat azonban láthatóan már kormányzati segítség mellett sem képes tartósan elviselni a gazdaság, így a teljes bérkiáramlás várható csökkenése negatívan hat majd az első negyedéves makrogazdasági teljesítményre, és ebben vélhetően most már csak a korlátozások minél előbbi feloldása hozhat majd változást – állapította meg Horváth András.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...
Hirdetés

Hírek

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.