Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykereséssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden, de alapvetően továbbra is optimisták a piacok az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Varga Zoltán felidézte: hetek óta a 43 és 45 ezer pontos szintek között sávozik a BUX index, a hétfői emelkedéssel a 45 ezer pontnál húzódó ellenállás közelébe került a mutató.

Varga Zoltán

A vezető részvények közül az OTP csökkenő trend alól tört ki, így a technikai kép alapján folytatódhat az emelkedés a következő napokban. A Richter mozgása továbbra is a 8400-9000 forintos, széles kereskedési sávban zajlik. A Mol a hétfői intenzív felpattanással megközelítette a 2300 forintos szintet, de továbbra is csökkenő trendben mozog a szakértő szerint. A Magyar Telekom jegyzése ismét felfelé kapaszkodik, 416 forintnál húzódik fontosabb ellenállási szint a grafikonján.

Az elemző kitért arra is, hogy tőzsdére vezethetik a Budapesti Értéktőzsde részvényeit. Jelezte: Végh Richárd, a tőzsde vezérigazgatójának nyilatkozata szerint májusban kerülhet majd szóba a BÉT igazgatósági ülésén egy potenciális tőzsdére menetel. A BÉT többségi – 81,35 százalékos – tulajdonosa 2015 óta a Magyar Nemzeti Bank, azonban már 2005-ben is szó volt róla, hogy a magyar tőzsde is belépne a parkettre.

A piacra lépéssel a BÉT a profitabilitás növelésére tenné a hangsúlyt, mivel az elmúlt évek fókuszában főleg komolyabb technológiai fejlesztések voltak.

Ezen kívül a vezérigazgató hat másik cég tőzsdére jövetelét várja idén, és szeretné elérni, hogy az MSCI-nél Magyarország a fejlődő piaci kategóriából a fejlett piaci osztályba legyen átsorolva; ehhez még évek lehetnek szükségesek, amíg sikerülne elérni a megfelelő kapitalizációs méretet – mondta az Equilor szenior elemzője.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 920,08 pontos, 2,10 százalékos emelkedéssel, 44 710,25 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt.

A Mol 114 forinttal, 5,29 százalékkal 2270 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 1,98 százalékkal 13 920 forintra nőtt, forgalmuk 6,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,25 százalékkal 409 forintra emelkedett, forgalma 173,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,12 százalékkal 8560 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

HR 2026: kötelező Bértranszparencia és a fiatal generációk motiválása
Nemzetközi szakmai konferencia 2025. november 17. (hétfő) a téma legkiválóbb hazai és nyugati előadóival. Vége a bértitoknak, 2026-tól egyenlő bér jár az egyenlő értékű munkáért. 2026. június 7-ig kell átültetniük a tagállamoknak a nemzeti jogba az Európai Unió Bértranszparencia-irányelvét. A magyar cégeknek ez nem csupán megfelelési kötelezettség, hanem stratégiai lehetőség is: a transzparens bérezés erősítheti a bizalmat, csökkentheti a fluktuációt, javíthatja a munkáltatói márkát és a munkavállalók motivációját.
Kérdés, hogy miként motiválhatjuk hatékonyan az Y és a Z generációt? Milyen kötelezettségeket ró a cégekre az EU-s Bértranszparencia irányelv? Melyek a hatékony bevezetés hatékony lépései? Milyen generációs igénykülönbségeket mutatnak a Bértranszparencia felmérések és miként érdemes reagálni rájuk? Mit mutatnak az osztrák és a német tapasztalatok?
Jelentkezés és részletek: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hirdetés

Hírek

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.