Kezdőlap Világgazdaság Brexit. Hatalmasat esett a britek uniós exportja
No menu items!

Brexit. Hatalmasat esett a britek uniós exportja

Januárban 40,7 százalékkal zuhant az Európai Unió piacaira irányuló brit export értéke. Az EU-ból érkező import 28,8 százalékkal csökkent – közölte a brit statisztikai hivatal (ONS).

Az ONS hangsúlyozza: ez a legnagyobb havi visszaesés a kétoldalú kereskedelemben azóta, hogy ennek az adatnak a rendszeres ismertetése 1997-ben elkezdődött.

A statisztikai hivatal elemzése szerint a kétoldalú kereskedelmi forgalom példátlan januári visszaesésének egyik oka az lehetett, hogy a Brexitet követő átmeneti időszak januári lejárta előtt a brit és az uniós kereskedelmi partnerek egyaránt növelték raktárkészleteiket az esetleges fennakadások kivédésére, és januárban e készleteket használták fel.

Nagy-Britannia 2020. január 31-én kilépett az EU-ból, de a kilépés napján kezdődött 11 hónapos átmeneti időszakban jórészt a korábbi szabályrendszer maradt érvényben a kétoldalú kereskedelmi forgalomban.

Az átmeneti időszak ugyanakkor idén január 1-jén lejárt, és ezzel egy időben megszűnt Nagy-Britannia tagsága az Európai Unió egységes belső piacán és vámuniójában is.
Az átmeneti időszak egyik legfontosabb célja az volt, hogy legyen idő a megállapodásra a jövőbeni kétoldalú viszonyrendszer sarkalatos szabályairól.

Ezt számos sikertelen tárgyalási forduló után szinte az utolsó pillanatban, közvetlenül karácsony előtt sikerült elérni.

Az 1246 oldalas megállapodás egyik fő eleme egy szabadkereskedelmi egyezmény, amely százszázalékos vámliberalizációt – vagyis vám- és kvótamenetes kereskedelmet – biztosít Nagy-Britannia és az EU kétoldalú áruforgalmában.

E megállapodás sem küszöböli ki azonban a kereskedelmet terhelő adminisztratív kötelezettségeket:

a brit exportőröknek egyebek mellett vámáru-nyilatkozatokat és eredetigazolásokat kell mellékelniük szállítmányaikhoz, és ezeket az uniós beléptető pontokon ellenőrzik.

A brit statisztikai hivatal a januári kereskedelmi adatok ismertetéséhez fűzött elemzésében kiemeli, hogy a visszaesésben valószínűleg az előzetes megnövelt beszerzések átmeneti tényezője is szerepet játszott. Az ONS hangsúlyozta, hogy január vége felé már voltak jelei az EU-val folytatott kétoldalú kereskedelem normalizálódásának.

A beszámoló hangsúlyozza ugyanakkor azt is, hogy az Európai Unió piacaira irányuló brit élelmiszer- és élőállat-kivitel értéke januárban 63,6 százalékkal zuhant, és ennek oka közvetlenül az lehetett, hogy az EU az átmeneti időszak lejártával szigorított ellenőrzési és eredetigazolás-vizsgálati rendszert vezetett be a Nagy-Britanniából érkező importra.

A statisztikai hivatal példaként említi, hogy a tengeri eredetű élelmiszerek Franciaországba irányuló skóciai exportja a skót szakmai szövetség (Scottish Seafood Association) adatai alapján szállítmányonként három napig tart, jóllehet korábban egy nap alatt célba értek ezek az exporttételek.

Nagy-Britannia és az Európai Unió teljes kétoldalú kereskedelmének értéke a hivatalos statisztika szerint tavaly – vagyis még az átmeneti időszak érvényességi ideje alatt – 668 milliárd font (286 ezer milliárd forint) volt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.

Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.
Hirdetés

Hírek

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.