Kezdőlap Cégvilág KPMG: a cégvezérek fele csak jövőre vár normalizálódást
No menu items!

KPMG: a cégvezérek fele csak jövőre vár normalizálódást

A cégvezetők közel fele 2022 előtt nem tartja valószínűnek, hogy visszazökkenjen az üzlet a normalitásba. A válaszadók egyharmada viszont úgy véli, ez még az idén megtörténik – közölte a KPMG könyvvizsgáló friss kutatásának eredményeit.

A járvány okozta változások a menedzserek 24 százaléka szerint tartós módosulásokat hoznak üzleti gyakorlatukban.

A cégvezetők 61 százaléka csak azután kezdi az irodába való visszatérés megszervezését, miután a lakosság legalább 50 százaléka már részesült az oltásban – ismertették.

A felmérés szerint a cégek csupán egyötöde kívánja az új munkatársakat zömmel távolról foglalkoztatni, ez az arány jelentősen visszaesett a tavalyi 73 százalékhoz képest. Mindössze tízből hárman terveznek olyan hibrid megoldást, amelynek a munkatársak túlnyomó többsége hetente 2-3 napot otthonról dolgozik.

A vezérigazgatók mindössze 17 százaléka nyilatkozott úgy, hogy csökkenteni fogja az irodai területeket a világjárvány következtében, míg 2020 augusztusában a válaszadók 69 százaléka állította ugyanezt.

A kockázatok élére a megkérdezett cégvezetők válaszai alapján a kiberbiztonság került. A top öt üzleti kockázat közé tartozik még továbbá a kutatás alapján a szabályozói környezet, az adókockázat, a beszállítói lánc okozta rizikó és a környezeti és klímaváltozás okozta fenyegetettség.

Az ESG tényezők – környezeti (environmental), társadalmi (social) vagy irányítási (governance) – esetében a vezérigazgatók 49 százaléka szigorúbb gyakorlatot tervez. Szinte valamennyi megkérdezett (96 százalék) nagyobb hangsúlyt kíván adni az ESG programok társadalmi (social) elemére. A KPMG szerint a felsővezetők már nem külső hatásként tekintenek a klímaváltozásra, hanem ezt is úgy kezelik, mint amivel kapcsolatban konkrét teendőjük van.

Az elkövetkező 3 évben a világgazdaság növekedését illetően szkeptikusak a vállalatvezetők, 42 százalékuk számít csupán növekedésre.

Saját vállalatuk jövőjét ugyanakkor optimistábban látják, 88 százalékuk prognózisában szerepel növekedés.

A könyvvizsgáló a felmérés keretében 500 cégvezetőt kérdezett meg három évre előre tekintő üzleti és gazdasági kilátásaikról február-márciusban.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

A kiemelő rendelet új pályára állítja a lakásépítéseket

A 3 százalékos fix kamatozású lakáshitel már most érezhetően élénkíti a keresletet, egyre több fiatal és család számára válik elérhetővé a saját otthon; ez a kereslettámogatás erős alapot ad a lakáspiac fejlődéséhez.

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.
Hirdetés

Hírek

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.

A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint

  A Nesté immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális...

Zömmel 10 millió forint alatt hirdették meg a használt autókat

A Használtautó.hu választékában az előző év azonos időszakához viszonyítva az elektromos meghajtású autók száma 34,3 százalékkal, míg az egyéb meghajtásúaké 13,6 százalékkal nőtt.

Minden negyedik reklám kifogásolgató – nyelvvédelmi szempontból

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 357 reklámot ellenőrzött a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok révén.

AI-keresésekhez igazodó eszközt fejlesztettek Magyarországon

Mesterséges intelligencia alapú keresésekre való optimalizálást segítő új eszközt mutattak be. A BP Content Optimizer magyar nyelvű tartalmakat alakít át úgy, hogy azok megjelenhessenek generatív keresőmotorok – például a ChatGPT – válaszaiban. A közel tíz éve működő keresőoptimalizálási ügynökség szerint a kis- és középvállalkozások komoly hátrányba kerülhetnek, ha nem készülnek fel időben a változó keresési szokásokra. Az első verzióhoz korlátozott hozzáférést biztosítanak, hogy a visszajelzések alapján alakítsák ki a hazai gyakorlatot – közölte Szesztay Péter ügyvezető.

Hogyan kerülhető el a tanévkezdési stressz? Szakértői tippek

Nehéz újra beülni szeptemberben a tanterembe, hiszen a hosszú nyári szünet élménydús időszaka könnyen felülírhatja a diákok iskolai motivációját. A visszatérés egyes gyerekek számára izgalmas, másoknak azonban szorongással teli időszak az új tanév. Ez különösen igaz azokra a gyerekekre, akik új iskolában kezdenek, vagy akik tanulási nehézségekkel küzdenek. A legtöbb diáknál szerencsére az új iskolaév okozta aggodalmak hamar elmúlnak, ilyenkor a szorongás csupán átmeneti.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...