Kezdőlap Hírek Kazahsztánban nyitott irodát az Eximbank
No menu items!

Kazahsztánban nyitott irodát az Eximbank

Kazahsztán fővárosa Nur-Szultan, korábbi nevén Asztana

A Magyarország és Kazahsztán közötti kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok építésében egyre fontosabb szerepet játszik az EXIM-nél rendelkezésre álló 170 millió dolláros országlimit. A külképviseleti iroda pedig további, helyi segítséget nyújt a magyar cégek kazahsztáni térnyeréséhez – közölte az EXIM.

Mint írták, a Kazahsztánba irányuló magyar export az elmúlt években folyamatosan nőtt, a 2020-as, pandémia által sújtott világgazdasági helyzetben is 60 százalékkal haladta meg a kivitel összértéke az előző évit.

Magyarországon az EXIM látja el az exporthitel-ügynökségi feladatokat: a külkereskedelemre specializált, nemzetközi színvonalú finanszírozási és kockázatátvállalási lehetőségekkel támogatja a cégek nemzetközi versenyképességét és sikerét, amelyben kiemelt szerepet vállal külképviseleti rendszere is. Isztambuli, moszkvai és belgrádi irodája után idén áprilistól a kazah fővárosban, Nur-Szultanban is helyi irodát működtet az Asztanai Nemzetközi Pénzügyi Központ területén.

A FÁK térségbeli országba irányuló magyar kivitel legnagyobb részét jelenleg a gyógyszeripari, valamint a gépet, gépiberendezést-gyártók bonyolítják, de jelentős az élőállatok exportja is.

Az ügyletek esetében megjelentek az olyan, klasszikus exporthitelügynöki pénzügyi termékek, mint a vevőhitel, tehát a kazah vevő számára nyújtott finanszírozás, vagy az exporthitel-biztosítás, amely pedig a kazah fél esetleges, a halasztott fizetésből eredő nemfizetési kockázatától védi a magyar exportőrt.

Jákli Gergely

Jákli Gergely, az EXIM elnök-vezérigazgatója kiemelte: jelenleg 127 országra vonatkozóan rendelkeznek országlimittel, tehát képesek finanszírozást nyújtani az adott országban működő vállalkozásoknak, amennyiben magyar terméket – akár árut vagy szolgáltatást – importálnak. Az egyébként magasabb kamatkörnyezet mellett működő Kazahsztánban egy ilyen, kedvező és nemzetközi színvonalú finanszírozási háttér megteremtése jelentős hozzáadott értékkel bír a magyar cégek tárgyalási pozícióját, versenyképességét tekintve. A biztosítási lehetőségek pedig közvetlenül védik az exportőrt a pénzügyi kockázatoktól.

Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta: kevés olyan exporthitel-ügynökség működik a világon, amely az EXIM-hez hasonlóan mind banki, mind biztosítói oldalról, egyben képes kezelni az export pénzügytechnikáját.

A nur-szultani iroda tovább fogja erősíteni az országban már jelen lévő magyar cégek térnyerését, illetve az ennek lehetőségét még csak kereső exportőrök versenyképességét egyaránt, azáltal, hogy felkutatja és segít kiaknázni a helyi kapcsolati rendszert, a potenciális kazah partnereket, a szakmai szervezeteket vagy a finanszírozásában részt vállalni képes kazah bankokat – fejtette ki Jákli Gergely.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között
Hirdetés

Hírek

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra

Mind-Diák Szövetkezet: a szezonális munkák órabére 10-20 százalékkal magasabb, mint az állandó fix munkáké

A 25 év alatti diákok az szja-mentesség miatt bruttó és nettó szinten is ugyanakkora összeget kapnak kézhez

OECD: Rugalmasan reagál, de továbbra is törékeny a világgazdaság

A kiadási és adópolitikai döntéseknek a fenntartható gazdasági növekedés megerősítésére kell összpontosítaniuk.

A nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után járó adóvisszatérítési lehetőségre hívja fel a figyelmet a pénztárszövetség

Az ÖPOSZ honlapján két tájékoztató is elérhető, amelyek segítenek eligazodni a legfontosabb tudnivalók között

A debreceni boom nem csak munkaerőt, hanem magasabb tudásszintet is követel: merre tart a régió munkaerőpiaca az akkugyárak korában?

A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán

Hogyan váltsunk olcsón devizát itthon és külföldön?

Mára teljesen megszokott, hogy minden bankkártyát használhatunk külföldön, akkor is, ha mögötte forintszámla van

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.