Kezdőlap Menedzser-Kihívások Távirati Stílusban - Simonyi András az újranyitásról
No menu items!

Távirati Stílusban – Simonyi András az újranyitásról

Rovatunkban – akár a  mindennapi közérzetünket, életünket befolyásoló – üzleti-, munkahelyi kihívások megoldásáról kérdezzük a vezető menedzsereket, akiktől rövid, néhány mondatos, őszinte választ remélünk, “távirati stílusban” a  megoldásaikról és annak indíttatásairól.

Ezúttal Simonyi András, a Möbelix és a Mömax áruházakat üzemeltető MMXH Lakberendezési Kft. ügyvezető igazgatója válaszol.

–  Mit csináltak a munkatársak a bezárás alatt?

– Munkatársaink az áruházak zárva tartása alatt leltároztak, úgymond “rendbe tették” az áruházakat, házhoz szállították az időközben beérkezett, a zárást megelőző áruházi rendeléseket, valamint a bezárás ideje alatt keletkezett webshopos rendeléseket. Sokan sajnos időközben betegek is voltak, de ugyanígy nagyszámban előfordult, hogy otthonukban gyermekükre vigyáztak mivel az iskolák is zárva voltak. Egyetlenegy munkatársunkat sem bocsájtottuk el most sem, ugyanúgy nem, mint a teljes pandémiás időszak alatt sem került létszámleépítésre sor a cégünknél a helyzetre való hivatkozással.

–  Milyen volt az online forgalmuk a bezárás ideje alatt

Az online forgalmunk gyakorlatilag majdnem a háromszorosára növekedett, annak ellenére, hogy a jogszabályok sajnos az áruházi átvételt nem tették lehetővé a vásárlóink számára.

– Hogyan sikerült a gyors nyitást megszervezniük?

–  Mivel sajnos volt elég időnk többféle forgatókönyvvel is felkészülni a nyitásra, gyakorlatilag a bejelentést követően órákon belül készen voltunk a teljes nyitási rend kidolgozásával és a szükséges számitógépes, logisztikai folyamat valamint munkaerő beosztással és a többivel, a kapcsolódó feladatok előkészítésével, megszervezésével.

Miként alakult a forgalmuk az elmúlt héten, és mit várnak a közeljövőtől?

–  A nyitást követő pár napban messze a tavalyi szint felett alakult a forgalmunk, de itt természetesen több tényező is kedvezően befolyásolta az újra nyitás eredményességét. Így például 8-án elindult a Glamour napok, amely Magyarországon köztudottan egy nagyon sikeres, szinte a kiskereskedelem egészét, valamilyen szinten, megmozgató aktivitás. Saját akcióinkat is úgy tudtuk időzíteni, hogy a nyitást követően szinte azonnal igen kedvező ajánlatokkal tudtuk a vásárlóinkat mind a Möbelix, mind a Mömax áruházainkban fogadni.

– Milyen módszerrel kezelik a vásárláshoz kapcsolódó négyzetméter alapú szabályozást?

– Szerencsére az áruházaink eleve rendelkeznek egy a belső kamerarendszerbe integrált beléptető, illetve látogató számláló rendszerrel, így gyakorlatilag minden áruházban és minden pillanatban tudjuk, hogy hányan tartózkodnak az eladótérben.

Profilunkból adódóan – és szerencsére a nagy alapterületeknek köszönhetően – még a hét végén sem szokott problémát okozni ez a szabályozás, mert még a legkisebb, mintegy 4000m2-es eladóterületű áruházainkban is mintegy 400 látogató lehetne bent egy időben, a főváros III. kerületében lévő áruházunk pedig egyszerre 750 érdeklődőt fogadhat.

Számunkra ez a korlátozás nem jelentett problémát, de természetesen ezen túlmenően még intenzívebben figyelünk a fertőtlenítésre, a távolságtartásra, a járványügyi előírások betartására.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás