Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Lagarde: erősödött az inflációs nyomás az eurózónában
No menu items!

Lagarde: erősödött az inflációs nyomás az eurózónában

Christine Lagarde

Erősödött az inflációs nyomás, de az Európai Központi Bank fenntartja laza monetáris politikáját, hogy ezzel biztosítson árstabilitást és kedvező finanszírozási környezetet az év hátralévő részében beinduló lendületes gazdasági növekedésnek – mondta az EKB elnöke.

A kormányzótanács kamatdöntő ülését követően Christine Lagarde a zéró-közeli kamatokra és eszközvásárlásokra épülő, laza monetáris politika folytatásáról hozott döntés indoklásában elmondta, hogy a világgazdasági fellendülés keresletnövelő hatásával és a kormányok költségvetési támogatásával élénkülő euróövezeti gazdasági aktivitás ellenére is a rövidtávú kilátásokat olyan bizonytalansági tényezők árnyékolják be, mint a fertőzésszám növekedése és a lakosság átoltottságának viszonylag lassú előrehaladása.

Az átoltottsági arány növekedésével és a korlátozások lazításával párhuzamosan azonban bizton lehet számítani 2021 folyamán a gazdasági aktivitás élénk fellendülésére – szögezte le beszédében Christine Lagarde.

Rámutatott, egyedi és előre nem jelezhető, valamint átmenetileg fellépő tényezőknek, valamint az energiaárak emelkedésének köszönhetően erősödött az inflációs nyomás az elmúlt hónapokban az euróövezetben. Mindamellett a maginfláció gyengén alakul a lanyha gazdasági teljesítmény és a csekély kereslet miatt.

Az EKB elnöke a tájékoztatón hangsúlyozta, hogy a járvány idején emiatt is különösen fontos a bizonytalansági tényezők enyhítése és az üzleti bizalom megerősítése a kedvező finanszírozási kondíciók biztosítása révén a gazdasági aktivitás élénkítése és az árstabilitás megvédése érdekében. A kormányzótanács ezért döntött a kamatok változatlanul hagyása mellett – mondta, hangsúlyozva, hogy a kamatszinten nem is fognak változtatni mindaddig, amíg az inflációs prognózisok az előrejelzési távlatokon belül nem konvergálnak a 2 százalék közeli célhoz.

Az EKB elnöke beszédében megerősítette az eszközvásárlási programok folytatásáról a közleményben tett bejelentéseket is, hangsúlyozva, hogy ezek a monetáris politikai eszközök nagyban hozzájárulnak a kedvező finanszírozási kondíciók biztosításához a gazdaság minden szektorában, támogatják a gazdasági növekedést és hozzájárulnak az árstabilitás biztosításához középtávon.

Elmondta, hogy az EKB szoros figyelemmel követi a devizaárfolyamok alakulását a középtávú inflációs folyamatokra gyakorolt lehetséges hatásuk szempontjából és kész minden rendelkezésére álló monetáris politikai eszközt bevetni a fogyasztói áraknak az inflációs célhoz igazodó alakulásának biztosítása érdekében.

Christine Lagarde a monetáris politikai döntés alapjául szolgáló makrogazdasági környezetet felvázolva elmondta, hogy 2020 negyedik negyedévében 0,7 százalékkal csökkent az euróövezeti bruttó hazai termék és így 3,9 százalékos elmaradásba került a járvány előtti egy évvel korábbi helyzethez képest.

A legfrissebb makrogazdasági mutatók alapján pedig arra lehet következtetni, hogy az idei első negyedévben is tovább csökkent az euróövezeti bruttó hazai termék, de a második negyedévben már kezdetét veszi a fellendülés.

Márciusban 1,3 százalékra emelkedett az euróövezeti infláció a februári 0,9 százalékról elsősorban az energiaárak növekedése miatt, miközben az energia és élelmiszerárak nélkül a fogyasztói árak emelkedésének az üteme lassult – mutatott rá az EKB elnöke. Az elkövetkező hónapokban viszont a maginfláció is növekedhet számos egyszeri tényező következtében, amelyek hatása a jövő évtől kezdve már enyhül majd.

A gazdaságkutatók felmérései alapján a feldolgozóiparban folytatódik a teljesítmény növekedése a globális kereslet emelkedésének köszönhetően – mutatott rá az EKB elnöke. A szolgáltatói ágazatokat azonban továbbra is erőteljesen fékezik a még érvényben lévő kapcsolattartási korlátozások, bár a javulás jelei már itt is érzékelhetőek. A költségvetési ösztönző programok erőteljes támogatást nyújtanak mind a lakosságnak, mind a gazdasági szereplőknek. A lakossági fogyasztásra tartósnak ígérkező nyomást gyakorolnak viszont a jövőben jövedelmi és foglalkoztatási kilátásokkal szembeni aggodalmak. A vállalati beruházások azonban a bizonytalanságok ellenére is viszonylag tartósnak bizonyultak.

Az EKB a gazdasági aktivitás élénk fellendülésére számít az átoltottsági arány növekedésével az év hátra lévő részében. Az euróövezeti gazdasági fellendülés a belső és a külső kereslet növekedésre támaszkodik majd a költségvetési ösztönzők és a kedvező finanszírozási kondíciók támogatásával.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Zentai Péter az Év üzletembere: a fenntarthatóság nem opció, hanem kötelesség

Zentai Péter Zentai Péter neve mára egyet jelent a fenntarthatóság...

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .
Hirdetés

Hírek

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .

ÉKM: elindult a Barnamezős Kataszter – három év munka eredménye, új irány a településfejlesztésben

A rendszer jelenleg több mint 3600 validált barnamezős ingatlant tartalmaz és felmenő rendszerben, folyamatos adategyeztetéssel bővül. Nem egyszerű lista, hanem közhiteles nyilvántartás.

Tovább mérséklődött az eurózóna inflációja

Fotó: freepik 2025 végén tovább lassult az infláció az eurózóna...

Ez tényleg világszám lesz: az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást – létrejön a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térsége

Illusztráció: consilium.europa.eu Az Európai Unió Tanácsa  hivatalosan is jóváhagyta az...

Jóautók.hu: tavaly 128 155 használt autó érkezett külföldről

A jóautók.hu a mostani folyamatok alapján idén is emelkedést vár. Az import erősödése 2023 óta tart, előtte éveken át csökkent, a járvány előtt az éves darabszám többször is meghaladta a 150 ezret.

40-65 cm hóvastagság, kemény fagy és extrém jó síterep vár mindenkit a Mátrában

A hétvége különleges programja, hogy pénteken és szombaton lámpafényes esti síelés is elérhető lesz 20 óráig, így a sötétedés után is élvezhető a havas lejtők varázsa.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás