Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Kétszáz új munkahely Budapesten - az Ericsson bővíti központját
No menu items!

Kétszáz új munkahely Budapesten – az Ericsson bővíti központját

Szijjártó: a k+f költéseket folyamatosan növeli a kormány. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az Ericsson 3 milliárd forintból bővíti budapesti kutatás-fejlesztési (k+f) központját, ezzel 200 új munkahelyet teremt. A kormány 600 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a fejlesztéshez – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A miniszter kifejtette: az Ericsson svéd távközlési óriás új kutatás-fejlesztési tevékenységet hoz a budapesti központjába, a felhő alapú multimédia rendszereket fogja kifejleszteni. A cég döntésével a magyar mérnökök, informatikusok alapvetően befolyásolhatják az informatikai és távközlési iparág globális alakulását.

A magyar telekommunikáció történetének minden egyes első lépésénél jelen volt az Ericsson. A cég egyik globálisan meghatározó k+f központja Budapesten van, ahol több mint kétezer dolgozót foglalkoztatnak – hangsúlyozta a miniszter.

Közölte: már 85 működő 5G hálózatot üzemeltet az Ericsson világszerte, és a 6G hálózat fejlesztéseinek első fázisait is elkezdik hamarosan. A cég bevételeinek 80 százalékát a szolgáltatásexport adja, ami azt mutatja, hogy nemzetközileg versenyképesek a budapesti fejlesztések.

A svéd-magyar kétoldalú kereskedelem 32 százalékkal nőtt idén az első negyedévben, már 700 millió eurónyi svéd befektetett tőke van Magyarországon – mondta a miniszter.

Kitért arra is, hogy zajlik a magyar felsőoktatás stratégiai és strukturális átalakítása, az egyetemek fejlesztésére 1500 milliárd forintot költenek. A k+f költéseket folyamatosan növeli a kormány, idén a tavalyinál 25 százalékkal több jut erre. Tavaly 25, az informatikai, vagy üzleti szolgáltatás fejlesztését célzó beruházás valósult meg az országban, háromezer, magas hozzáadott értéket jelentő új munkahelyet hozva létre.

Éri Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója elmondta: a cég 30. magyarországi jubileumi évének méltó megünneplése a fejlesztési központ további bővítése. A budapesti fejlesztéseik – köztük az 5G maghálózat, a felhőalapú fejlesztések, vagy a mikrohullámú fejlesztések – nem lennének sikeresek az egyetemi együttműködések nélkül, amire eddig több mint 13 milliárd forintot költöttek.

Az Ericsson eddig több mint 130 kereskedelmi 5G szerződést kötött, a mobil távközlésihálózat-berendezést gyártó cég legnagyobb magyarországi üzleti partnere a Magyar Telekom. A bővítéssel a magyar központ még versenyképesebb lesz a vállalaton belül, ami a cég további hosszú távú jelenlétét is lehetővé teheti – mondta.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.