Kezdőlap Gazdaság Ötven nagy cég után újabb 3 kapott támogatást a járvány alatt:...
No menu items!

Ötven nagy cég után újabb 3 kapott támogatást a járvány alatt: buszgyár, élelmiszer- és dohányfeldolgozó

A nagyvállalati beruházási támogatási program keretében a napokban három, összesen 3,5 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg, amelyből az állami támogatás 1,2 milliárd forintot tett ki – jelentette be a pénzügyminiszter.

Varga Mihály kiemelte: a beruházások segítségével több mint 1000 munkahely megtartása vált biztossá, és 30 új álláshely is létrejött.

Varga Mihály

A székesfehérvári Ikarus Electric Zrt. 321 millió forintos fejlesztésével az elektromos buszok gyártásában lép előre; megújult a vállalat műhelye és korszerűbb eszközöket szereztek be – ismertette a tárcavezető.

A Nádudvari Élelmiszerfeldolgozó Kft. 633 millió forintos beruházásával több biztonságos magyar élelmiszer – tejtermék, húskészítmény és mirelit áru – kerül a hazai piacra, továbbá kezdődik a külpiacok meghódítása is – mutatott rá.

A sátoraljaújhelyi Diet Tobacco Kft. 2,5 milliárd forintos új üzemének megépítése jelentősen emeli a hazai dohányfeldolgozás hozzáadott értékét, és 20 új munkahelyet hoz létre – mondta.

Varga Mihály arra is kitért, hogy a Nagyvállalati Beruházási Támogatás segítségével a járvány kitörése óta 53 vállalat összesen 110 milliárd forintos beruházása valósult meg – 42 milliárd forintnyi költségvetési támogatással. A beruházásoknak köszönhetően 22 ezer munkahelyet sikerült megőrizni, és 500 új munkahely jött létre – tette hozzá.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás