Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Német infláció - újra az EKB célja felett
No menu items!

Német infláció – újra az EKB célja felett

Elsősorban az energiaárak emelkedése miatt áprilisban két éve a legmagasabb inflációt mérték Németországban – jelentette a Destatis.

A német szövetségi statisztikai hivatal közölte: a végleges adatok szerint áprilisban 2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak Németországban az egy évvel korábbihoz képest. Márciusban 1,7 százalék volt az éves áremelkedés. Áprilisban 0,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az előző hónaphoz képest, amikor 0,5 százalékos emelkedést jegyeztek fel.

Tavaly, a koronavírus-járvány sújtotta évben még defláció is kialakult. Tavaly júliusban csökkentek először a fogyasztói árak, akkor 0,1 százalékkal, augusztusban nem változtak, majd szeptembertől decemberig négy hónapon keresztül mínusz 0,2 és mínusz 0,3 százalékon állt az éves fogyasztói árindex.

A márciusit meghaladó éves áremelkedéshez elsősorban az energiaárak 7,9 százalékos növekedése járult hozzá.

Márciusban 4,8 százalékkal emelkedtek az energiaárak. A szolgáltatások ára márciushoz hasonlóan áprilisban is 1,6 százalékkal emelkedett. Az árucikkek ára 2,6 százalékkal nőtt a márciusi 1,9 százalék emelkedést követően.

Az uniós összehasonlítási célokra használt harmonizált fogyasztói árindex (HICP) 2,1 százalék éves emelkedést mutatott áprilisban. Márciusban 2 százalék volt és ezzel az adat ismét meghaladta az Európai Központi Bank inflációs célját. Az EKB arra törekszik, hogy az éves harmonizált fogyasztóiár-index középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

újabb negyedéves csúcs a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A magyar légiközlekedés erősödése továbbra is hozzájárul gazdaságunk növekedéséhez - mutatott rá közösségi oldalán szerdán megjelent bejegyzésében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

Egy wellness-szállóban a NAV leengedte a medence vizét

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak kellett leengedni annak a wellness-szállónak a medencéjét, amely a kormányhivatal ellenőrzésén feltárt problémákat a felszólítás ellenére sem szüntette meg.

Emelkedő esetszám a galandféreg-fertőzéssel kapcsolatban

Magyarországon is mind gyakrabban fordul elő egy állatról emberre terjedő, galandféreg okozta betegség, az echinococcosis
Hirdetés

Hírek

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...

Trump azonnali hatállyal 125 százalékra emeli a kínai vámot, haladékot ad a többieknek.

Donald Trump ismét posztolt a közösségi médiában, ezúttal megint Kínát vette célba. Most azt mondta, hogy 125%-ra emeli a Kínára kivetett vámot - méghozzá „azonnali hatállyal”

Kína 84%-os vámokat jelent be az amerikai árukra a Trumppal való leszámolás során. Európa is visszavág

Kína szerdán 84 százalékos megtorló vámokat vezetett be az...
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...