Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág NHP Hajrá - 38 ezer kicsinek jutott a forrásból
No menu items!

NHP Hajrá – 38 ezer kicsinek jutott a forrásból

Tavaly áprilisi indulása óta mintegy 38 ezer kkv jutott közel 2600 milliárd forint kedvező kamatozású forráshoz a Növekedési Hitelprogram Hajrá konstrukció keretében május végéig, így a keretösszeg 87 százalékát már felhasználták – közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Az ügyletek több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, több mint egyharmaduk pedig új beruházások megvalósulását szolgálta. Az idén 8 éves NHP 2013-as indulása óta 73 ezer vállalkozás forráshoz jutását biztosította mintegy 6000 milliárd forint összegben.

A program az MNB becslései szerint mintegy 4,5 százalékponttal járult hozzá a gazdasági növekedéshez az elmúlt években.

A jegybank 2020 áprilisában indította el a Növekedési Hitelprogram (NHP) legújabb konstrukcióját, az NHP Hajrát. Ez az egyik legfontosabb eszköz a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak tompítására, mivel minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel, széleskörű felhasználási lehetőséggel biztosít forrást a kkv-szektornak. A jelentős igénybevételre tekintettel az MNB a keretösszeget kétszer is megemelte, legutóbb áprilisban, 3000 milliárd forintra.

Az NHP Hajrá hitelek mintegy háromnegyedét a kereskedelem, az ingatlanügyletek, a feldolgozóipar, az építőipar és a mezőgazdaság ágazatokban tevékenykedő kkv-k vették fel.

Annak ellenére, hogy az egy vállalkozás által felvehető hitelösszeget jelentősen megemelte a jegybank a középvállalatok stabilitásának megőrzése és a nagyobb beruházások elősegítése érdekében, továbbra is jelentős a kisebb szereplők részaránya: a kihelyezett források közel harmada mikrovállalkozásokhoz, harmada kisvállalkozásokhoz került.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot

Két új szállodával bővült az Accent Hotels portfóliója.

Itt a kínai versenyképesség alig rejtett titka  

A kínai gyártók kilencszer több állami támogatást kapnak, mint nyugati társaik - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) számításaiból, amelyek segítenek megmagyarázni az ország teljes dominanciáját oly sok ágazatban, a napelemektől az akkumulátorokon át az acélig.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.