Kezdőlap Hírek A 2019-es utasforgalom 42 százaléka tért vissza a budapesti repülőtérre
No menu items!

A 2019-es utasforgalom 42 százaléka tért vissza a budapesti repülőtérre

Több mint 10,5 millió forint összértékű kompenzációt ítélt meg a légitársaságokkal szemben a pórul járt utasoknak Budapest Főváros Kormányhivatala 2018-ban. Azuzlet.huSzeptemberben 639 051 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ami a tavalyi azonos időszakhoz képest több mint hatszoros növekedés, a 2019-es rekordévvel összehasonlítva pedig azt mutatja, hogy visszatért az utasforgalom 42 százaléka – közölte a Budapest Airport.

Kiemelték, szeptember a második legerősebb hónap volt az utasforgalomban 2021-ben az augusztusi 702 524 fős utasforgalom után.

A tájékoztatás szerint a korábbi hónapokhoz hasonlóan továbbra is stabil és jelentős a kezelt áruk mennyisége a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A BUD Cargo City által kezelt, havi légi áru volumene szeptemberben is 15 ezer tonna fölött volt, több mint 40 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit; az első kilenc havi áru mennyisége átlépte a 133 000 tonnát.

Megjegyezték, az árumennyiség növekedése közel sem járt ugyanakkora járatszámbővüléssel: míg a tonnában mért mennyiség átlag 35-40 százalékkal haladja meg a tavalyi értékeket, a gépmozgásszám a meglévő kapacitások jobb kihasználtsága miatt csupán 7 százalékkal bővült.

A Budapest Airport közleményében kitért arra, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér gurulóútjainak májusban indult fejlesztése az eddigi legösszetettebb szakaszához érkezett, elkezdődött a P1-P2 és Q gurulóutak korszerűsítése. A gurulóutak felújítása annak a 2019-ben indult infrastruktúra-fejlesztést és kapacitásnövelést célzó fejlesztéssorozatnak a folytatása, amelyben eddig csaknem 70 milliárd forint (200 millió euró) értékű beruházás valósult meg.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás