Kezdőlap Autóipar A cégvezér megszökött a japán igazságszolgáltatás elől, és most elégtételt akar
No menu items!

A cégvezér megszökött a japán igazságszolgáltatás elől, és most elégtételt akar

Carlos Ghosn. Fotó: Wikimedia Commons/Remy Steinegger

Carlos Ghosn egykori Nissan-vezér 2019-ben egy magánrepülőgépre feladott poggyászában lógott meg a japán igazságszolgáltatás elől. Most jogi úton akar visszavágni: egymilliárd dollárra perli a Nissant, többek között a hírneve megsértése miatt.

A néhány évvel ezelőtt Libanonba menekült Ghosn egymilliárd dolláros kártérítést követel a Nissantól – erősítették meg libanoni igazságügyi körök a dpa hírügynökség megkeresésére. A vállalat volt vezére azt állítja, hogy az őt körülvevő botrány során mind a hírneve, mind az anyagi körülményei sérültek. A Spiegel információi szerint Ghosn a pert már néhány hete megindította a bejrúti kasszációs bíróságon.

A francia-japán Renault-Nissan-Mitsubishi autószövetség vezérét 2018. november 19-én tartóztatták le Tokióban, majd vádat emeltek ellene többek között tőzsdei szabályok megsértése miatt. 2019 áprilisában szigorú feltételek mellett, óvadék ellenében szabadlábra helyezték.

Ghosn ezután december végén magánrepülővel Törökországon keresztül Bejrútba menekült, kalandos módon, egy ládába rejtve. A francia igazságszolgáltatás egy évvel ezelőtt elfogatóparancsot is kiadott a többek között libanoni állampolgárságú ex-autófőnök ellen.

Ghosn Japánban többször is tagadta az ellene felhozott vádakat, a francia hatóságokat pedig igazságügyi agitációval vádolta. Úgy látja magát, mint egy összeesküvés áldozatát, amelynek célja, hogy a Nissan ne legyen szorosabb kapcsolatban a Renault-val. Libanon már korábban közölte, hogy nem adja ki.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás