Kezdőlap Gazdaság A fővárosban lassan csak egyetlen szobára elég a mediánbér
No menu items!

A fővárosban lassan csak egyetlen szobára elég a mediánbér

Illusztráció: Bigstock

Egy év alatt közel 10 százalékkal nőtt a magyarországi bruttó átlagkereset – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből. A bruttó átlagbér 2025 júniusában 704 400 forint volt a KSH szerint, míg a nettó átlagkereset 484 200 forint volt ugyanebben az időszakban. A nettó keresetek mediánértéke 395 ezer forint volt júniusban. A Bank360 szakértői megvizsgálták, mekkora hitel felvételére elegendők a mostani bérek, illetve ezek alapján azt is megnézték, mekkora ingatlanok megvásárlására adnak ezek lehetőséget.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen publikált adatai szerint 2025 júniusában bruttó 704 400 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete, míg a nettó átlagkereset 484 200 forint volt ugyanezen időszakban. A nettó keresetek mediánértéke ennél lényegesen alacsonyabb, 395 ezer forint volt a szóban forgó időszakban. A KSH kiadványa szerint mindez azt jelenti, hogy a bruttó átlagkereset 9,7 százalékkal, míg a nettó átlagkereset 9,6 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A nettó mediánérték a fentieknél nagyobb mértékben, 10,5 százalékkal emelkedett, ugyanakkor a reálkereset emelkedése mindössze 4,8 százalékos volt.

Mekkora hitel felvételéhez elég az átlagbér?

A júniusi bérek alapján a jelenleg érvényes jegybanki főszabályok értelmében egy átlagos nettó jövedelemmel rendelkező magyar állampolgár maximum 242 100 forintos havi törlesztőrészletet vállalhat magára, míg a mediánbérből kiindulva ez az összeg már csak 197 500 forint lehet maximum – hívják fel a figyelmet a Bank360 szakértői. A nettó átlagkereset esetében ez a jelenlegi viszonyok között körülbelül egy 30,5 millió forintos piaci hitel felvételét teszi lehetővé, amennyiben 20 év a futamidő.

Ezzel szemben a jövő héten induló Otthon Start Program keretén belül felvehető, kamattámogatott hitelből megközelítőleg 43,5 millió forintra is futná a nettó átlagbérből, ami mintegy 42,6 százalékkal magasabb kölcsönösszeget jelent lényegében ugyanakkora törlesztőrészlet mellett.

A nettó mediánbért megkeresve 197 500 forint lehet a havi törlesztőrészlet maximális összege. Ez a mostani piaci viszonyok között – ugyancsak 20 éves futamidővel számolva – körülbelül 24,5 millió forint piaci, illetve 35 millió forint kamattámogatott Otthon Start lakáshitel felvételét teszi lehetővé.

Kis lakásra elég csak az átlagbér

Egy első lakásvásárlás előtt álló igénylőnek ideális esetben 10% önerő felmutatása is elegendő lehet a hitelfelvételhez. A fentebb kalkulált hitelösszegeket figyelembe véve a megvásárolható lakások vételára az alábbiak szerint alakul:

  • átlagkereset mellett, piaci hitel igénylésével 33,9 millió forintos ingatlant, illetve az Otthon Start lakáshitelt felvéve 48,3 millió forintos ingatlant tudna venni az igénylő,
  • míg mediánkereset mellett piaci hitellel kalkulálva 27,2 millió forintra jön ki az ingatlanár, illetve az Otthon Start Programmal kalkulálva 38,9 millió forint értékű ingatlan megvásárlására lehet esélye a példában szereplő hitelfelvevőnek.

Hogy ez mekkora ingatlan megvásárlásához elég, főként annak a függvénye, hogy az ország mely területén van az ingatlan, illetve, hogy használt vagy újépítésűről van-e szó. Az országos átlagos négyzetméterár a KSH 2025. I. negyedévre vonatkozó adatai szerint a használt lakások esetében 602 ezer forint volt. Ez alapján az átlagkeresetből 56, illetve 80 négyzetméteres ingatlan megvásárlására van lehetőség, attól függően, hogy piaci vagy OSP-hitelt vesz fel a vevő. Amennyiben viszont az újépítésű lakások országos átlagárát nézzük (1,174 millió forint), úgy az átlagbérből megvásárolható ingatlan jóval kisebb lehet, csak 29, illetve 41 négyzetméter.

Még a nettó átlagkeresetből is sokkal kisebb méretű lakás megvásárlására lehet esély, ha a fővárosi átlagos négyzetméterárat vesszük alapul, ami már 2025. I. negyedévben is 1,162 millió forint volt a használt, illetve 1,547 millió forint az újépítésű ingatlanok esetében. Ez alapján Budapesten 29, illetve 42 négyzetméteres használt, illetve 22 és 31 négyzetméteres új lakás vásárolható meg a fenti összegekből. Itt érdemes megjegyezni, hogy a fővárosi új lakások átlagos négyzetméterára már az első negyedéves időszakban is meghaladta az Otthon Start Programban maximalizált 1,5 millió forintos értékhatárt, vagyis a példában szereplő 31 négyzetméteres újépítésű lakást nem lehetne megvenni a kamattámogatott kölcsön segítségével.

Mediánbérrel még nehezebb

A fenti adatok alapján a nettó mediánbér összegét megkeresve legfeljebb 27,2 millió és 38,9 millió forintos ingatlanokat lehet megvenni az év eleji adatok alapján, ha a maximum felvehető hitelösszeget 10 százalékos önerő mellett kalkuláljuk ki. Az országos átlagot tekintve a használt lakások négyzetméterárából kiindulva ez 45, illetve 65 négyzetméteres lakást jelent. Az újépítésű lakásoknál pedig 23, illetve 33 négyzetméteres lakásokra lenne elég a felvehető kölcsön.

A fővárosban a használt lakások esetében 23, illetve 33,5 négyzetméter, míg az új lakások esetében mindössze 18, illetve 25 négyzetméteres ingatlan férhet bele a nettó mediánbér mellett, attól függően, hogy piaci vagy kamattámogatott kölcsönt vesz fel az igénylő. (Eltekintve attól, hogy az Otthon Starttal nincs lehetőség 1,5 millió forint feletti átlagos négyzetméterárral lakást venni.)

HR 2026: kötelező Bértranszparencia és a fiatal generációk motiválása
Nemzetközi szakmai konferencia 2025. november 17. (hétfő) a téma legkiválóbb hazai és nyugati előadóival. Vége a bértitoknak, 2026-tól egyenlő bér jár az egyenlő értékű munkáért. 2026. június 7-ig kell átültetniük a tagállamoknak a nemzeti jogba az Európai Unió Bértranszparencia-irányelvét. A magyar cégeknek ez nem csupán megfelelési kötelezettség, hanem stratégiai lehetőség is: a transzparens bérezés erősítheti a bizalmat, csökkentheti a fluktuációt, javíthatja a munkáltatói márkát és a munkavállalók motivációját.
Kérdés, hogy miként motiválhatjuk hatékonyan az Y és a Z generációt? Milyen kötelezettségeket ró a cégekre az EU-s Bértranszparencia irányelv? Melyek a hatékony bevezetés hatékony lépései? Milyen generációs igénykülönbségeket mutatnak a Bértranszparencia felmérések és miként érdemes reagálni rájuk? Mit mutatnak az osztrák és a német tapasztalatok?
Jelentkezés és részletek: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ezért veszítik az értéküket gyorsabban az elektromos autók, de ez változhat a közeljövőben

Az elektromos autók (EV-k) amerikában is gyorsabban veszítik el...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.
Hirdetés

Hírek

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.