Hirdetés
Kezdőlap Hírek A game-streaming mellett bejött a vegán bor
No menu items!

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Illusztráció: Bigstock

Idén is díjazta a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) az Ujvári János diplomadíj-pályázat keretében a legjobb szellemi tulajdon vonatkozású diplomamunkákat. A pályázaton az egyetemisták diplomamunkájukkal vagy szakdolgozatukkal nevezhettek, s végül a meghirdetett 4 kategóriában összesen 12 hallgató vehetett át elismerést.

A pályázók foglalkozhattak szabadalmi, használatiminta-oltalmi, formatervezésiminta-oltalmi, védjegyoltalmi, szerzői jogi kérdésekkel vagy akár vizsgálhatták átfogóbban a szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepét is. Az elmúlt években beérkezett pályázatok lekövették a nemzetközi trendeket, hiszen míg korábban a szabadalmi kategóriában induló, elsősorban technikai megoldásokat feldolgozó pályázatok voltak túlsúlyban, az utóbbi 3-4 évben a szerzői jogi pályázatok domináltak.

A tavalyi tanévben összesen 32 hallgató regisztrált a pályázaton, ebből huszonketten fejezték be a teljes pályázati ciklust. Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak a hivatal értékelő kollégái. A díjazott szakdolgozatok között volt, amely a gyógyszerek szabadalmaztatásával, a vegán borok hazai helyzetével, a divatiparral, építészeti témákkal vagy éppen online játékok streamingelésével foglalkozott, de többen vizsgálták a zeneipar szerzői jogi kérdéseit is.

Idén a legaktívabb pályázók a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói közül kerültek ki, de érkeztek dolgozatok többek között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről, az ELTE-ről, a MATE-ről, az Eszterházy Egyetemről, a Károli Gáspár Református Egyetemről, a Széchényi és a Pannon Egyetemről is.

„Kiemelt figyelmet fordítunk az egyetemeken a szemléletformálásra, hiszen a hazai szellemitulajdon-védelem kulcsa, ha minél korábban tudatosítjuk a hallgatókban, hogy versenyképességük és a sikereik alapeleme lehet, ha megfelelően védik az innovációikat. Ehhez elengedhetetlen, hogy jelen legyünk az egyetemeken és különböző ösztönzőkkel hívjuk fel a fiatalok figyelmét ennek a területnek a fontosságára” – mondta el Lábody Péter, az SZTNH jogi, nemzetközi és innovációs ügyekért felelős elnökhelyettese a pályázat kapcsán.

Hozzátette: „Mindezt segíti a Neumann János Program is, amelynek fontos pontja, hogy az egyetemeken létrejött tudást a különböző oltalmak segítségével az intézmények tudják hasznosítani.”

Az Ujvári János diplomadíj-pályázaton a végzős hallgatók diplomamunkájukkal vagy szakdolgozattal nevezhetnek, amelyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárják fel legalább 10 oldalon, illetve jelentkezhetnek olyan diplomamunkával vagy szakdolgozattal, amelyet teljesen a szellemitulajdon-védelem valamely kiválasztott kérdésének szentelnek.

A dolgozatokat az SZTNH által kijelölt bizottság értékeli. Az öt meghirdetett kategória mindegyikében az első három helyezettet díjazzák 250 ezer, 200 ezer, illetve 150 ezer forintos díjakkal.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás