Kezdőlap Hírek A gazdasági migrációval a tőkések járnak jól - mondta az ITM-államtitkára
No menu items!

A gazdasági migrációval a tőkések járnak jól – mondta az ITM-államtitkára

A gazdasági migrációval elsősorban a munkavállalókat foglalkoztató tőkések járnak jól, az alsóbb rétegek jövedelmi helyzete romlik azokban országokban, amelyekbe nagy számban áramolnak bevándorlók – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért felelős államtitkára Balatonszárszón szombaton.

Az államtitkár a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány által szervezett Reformátusok szárszói konferenciáján a migrációról tartott előadásában ezt egy öt évvel ezelőtt, az Egyesült Államokban készült kutatás eredményeivel indokolta. E szerint, bár a munkaadók profitja 450 milliárd dollárral nőtt a bevándorlók alkalmazásával összefüggésben, az addig ott dolgozók bére több mint 400 milliárd dollárral csökkent.

György László megjegyezte, hogy a migránsok lényegesen nagyobb arányban veszik igénybe a szociális ellátórendszert. “Dániában a bevándorlók 40 százaléka, az őshonos lakosság 8 százaléka folyamodik szociális juttatásokért” – mutatott rá.

Hozzátette, a nem tanulási vagy munkavállalási célú integrációnak óriási költségei vannak. Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) statisztikái alapján egy menedékkérő munkaerőpiaci integrációja Norvégiában 371 ezer, Magyarországon a becslések szerint 71 ezer dollárba (20 millió forintba) kerül.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a politika elsődleges feladata a jólét feltételeinek, a szabadságnak, a rendnek, az igazságosságnak és a nemzetbiztonságnak a megteremtése, illetve egyensúlyának biztosítása: az Európába irányuló tömeges migráció leginkább az utóbbira jelent veszélyt. “Ezért fontos megőrizni az identitásunkat, ahhoz pedig meg kell védeni magunkat” – jelentette ki.

Emlékeztetett rá, hogy Európát a világ élvonalába repítő társadalmi, gazdasági rendszer a reformáció születésével kezdett kialakulni.

A modern kapitalizmus a protestáns Rajna menti területekről indult hódító útjára, az ottani szorgosan gazdálkodó, puritán, megtakarító lakosság “termelte ki” azt a tőketulajdonos réteget, amely soha nem látott növekedést és anyagi értelemben vett jólétet biztosított az állampolgároknak.

Ez az az identitás, amivel tisztában kell lennünk, amit tudatosítanunk kell magunkban, hogy az Európára és Magyarországra is jellemző életminőséget fenntarthassuk és fejleszthessük – közölte.

Rámutatott, hogy a magyar kormány, a magyar miniszterelnök már évekkel ezelőtt kiállt Európa keresztény identitásának, társadalmi, gazdasági rendszerének, kulturális alapjainak megvédése mellett. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
Hirdetés

Hírek

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás