Kezdőlap Agrárvilág A hatékonyságnövelés és innováció kerül a középpontba a pályázati felhívásokban
No menu items!

A hatékonyságnövelés és innováció kerül a középpontba a pályázati felhívásokban

A 2021 és 2027 közötti támogatási időszakban a kormány célja a magasabb hozzáadott értékű termékek előállításának ösztönzése, ezért a pályázati felhívásokban a hatékonyságnövelés, az innováció, a robotizáció került a  középpontba – mondta Nagy István agrárminiszter az Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program (ÉLIP) ünnepélyes oklevélátadó ünnepségén kedden, Budapesten.

A tárcavezető szerint a kormány 6 milliárd forintról 33 milliárdra emelte az ÉLIP keretösszegét, így összesen 78 vállalkozás kiemelt partnerként kapcsolódhat be a magyar élelmiszeripar fejlesztésébe, ezzel hozzájárulva az ágazat és Magyarország versenyképességének növeléséhez.

A Közös Agrárpolitika (KAP) stratégiai tervben a következő években is jelentős forrás jut a mezőgazdasági termékek értéknövelésének előmozdítására, illetve a feldolgozóiparban a vállalatok fejlesztésére, valamint vidékfejlesztésre. Ezekre a célokra 2027-ig összesen 2900 milliárd forint forrás – 2300 milliárd uniós és 600 milliárd költségvetési – áll rendelkezésre, ebből 1500 milliárd forint jut gazdaságfejlesztésre, a “jövő építésének technológiai alapjaira” .  Még áprilisban lezárulhat a KAP stratégiai tervben jóváhagyott, 200 milliárd forint értékű élelmiszeripari támogatások pályázati felhívásainak társadalmi egyeztetése, amelyből 50 milliárd a feldolgozóüzemek kisebb léptékű fejlesztésének támogatását, 150 milliárd pedig a komplex fejlesztések támogatását célozza – – ismertette Nagy István. .

Az ország 61 településéről sikeresen pályázó 78 nyertes cég 91 százaléka 100 százalékban magyar tulajdonú társaság, kétharmaduk (70 százalék) 100 főnél kevesebb alkalmazottal. Összesített árbevételük 360,6 milliárd forint, mérlegfőösszegük 770 milliárd forint. A sikeresen pályázó vállalkozások – a három fős kiscégtől a 820 dolgozót foglalkoztató középvállalkozásig – összesen 7139 embernek adnak munkát.

A programban a cégek egyenként 300-500 millió forintos támogatásban részesültek, az összesen 33 milliárd forint támogatáson  belül 25 milliárdot terveznek eszközbeszerzésre fordítani – fűzte hozzá.

A magyar élelmiszeripar termelékenysége a második legalacsonyabb az EU-ban, és az élelmiszerárak Magyarországon kétszer olyan erősen reagálnak a nemzetközi költségsokkokra, mint az EU-ban, ami azt jelenti, hogy nincsenek tartalékok, hanem az árhatások egy az egyben végigfutnak a beszállítói láncon keresztül a fogyasztókig – fejtette ki Nagy Márton, a nemzetgazdasági miniszter.

A kiválósági díjakat Nagy Márton és Nagy István adta át a pályázaton nyertes vállalatoknak az ünnepségen.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás