Kezdőlap Autóipar A járványban is nyereséges a Tesla - nem csak az autói miatt
No menu items!

A járványban is nyereséges a Tesla – nem csak az autói miatt

A vártnál nagyobb bevételt és nyereséget ért el a Tesla az első negyedévben. A teljesítményt a rekordnagyságú kiszállítások, az erőteljes kínai kereslet, a bitcoin értékesítés és a környezetvédelmi kreditek egyaránt támogatták.

A hétfői tőzsdezárás után közzétett gyorsjelentés szerint a márciussal zárult három hónapban a Tesla 10 milliárd 389 millió dollár bevételre tett szert, 74 százalékkal többre az egy évvel korábbinál. Elemzők alacsonyabb, 10,29 milliárd dolláros bevételre számítottak.

A vállalat rekordszámú járművet gyártott és szállított ki az első negyedévben, az autók értékesítéséből származó bevétele 75 százalékkal, 5 milliárd 132 millió dollárra nőtt. Éves összevetésben a termelés 76 százalékkal, 180 338 darabra emelkedett, míg a kiszállított járművek száma 109 százalékkal, 184 877-re ugrott. A Model S és a Model X típusok értékesítési átlagára 13 százalékkal csökkent az új modellek érkezése előtt.

Az autógyártást globálisan sújtó chiphiányt a Tesla részben úgy oldotta meg, hogy rendkívül gyorsan átállt új mikrovezérlőkre.

A Tesla arra számít, hogy idén több mint 50 százalékkal növeli a gyárás volumenét. Texasi és berlini gyárában a tervek szerint idén elindul a termelés és a kiszállítás.

Az amerikai számviteli szabvány (GAAP) szerint számolva a részvényesekre jutó nettó nyereség 438 millió dollár volt, részvényenként 39 cent az első negyedévben. Egy évvel korábban 16 millió dollárra rúgott a profit, ami részvényenként 2 centet jelentett.

Az egyszeri tételek nélkül kalkulált (non-GAAP) nyereség 1 milliárd 52 millió dollárt tett ki az idei első negyedévben, ami 363 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 227 millió dollárt. A részvényarányos nyereség 23 centről 93 centre nőtt.

A New York-i tőzsdére közel 11 éve bevezetett Tesla a hetedik egymást követő negyedévről mutatott ki nyereséget. Ebben azt is szerepet játszott, hogy a zéró kibocsátású autói után járó környezetvédelmi kreditek értékesítéséből 518 millió dollár bevételhez jutott az első negyedévben. Emellett a Tesla 10 százalékkal csökkentette a februárban másfél milliárd dollárért vásárolt bitcoin állományát, az ebből származó 272 millió dolláros bevétel jelentős része, 101 millió dollár tiszta haszon volt.

Csökkentette viszont a nyereséget egy 299 millió dolláros tétel, amely az alapító-vezérigazgató Elon Musknak járó javadalmazás része.

Elon Musk, aki nem fizetést kap, hanem a vállalat eredményeitől függő javadalmazásban részesül, együttesen 11 milliárd dollár értékű juttatásra vált jogosulttá. Musk egyebek között 8,4 millió részvényt vásárolhat 70 dolláros áron, ami több mint 90 százalékkal kevesebb a jelenlegi tőzsdei árfolyamnál.

Elon Musk

A Tesla adó- és kamatfizetés, illetve értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) kiigazításokkal számolva 1,84 milliárd dollárra rúgott január-márciusban, 94 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 951 millió dollárt.

A negyedévet a Tesla 17,14 milliárd dollár likvid forrással zárta, szemben az előző negyedév végi 19,38 milliárd, illetve az egy évvel korábbi 8,08 milliárd dollárral.

A hétfői tőzsdei zárást követően közzétett eredménybeszámoló hatására a Tesla árfolyama esett az elektronikus kereskedésben. Kedden nyitás előtt hat órával 2,49 százalékos mínuszban, 719,85 dolláron állt az árfolyam.

Több környezetvédelmi kredit, alacsonyabb adók és bitcoin értékesítés javította a pénzügyi eredményeket. Ha ezeket nem tekintjük, messze elmaradt a várakozásoktól” – mondta Craig Irwin, a Roth Capital Partners magánbefektetési bank elemzője.

A szélesebb autóiparra jellemző csökkenéssel ellentétben a Teslát nem rengette meg a koronavírus-járvány és a világgazdaság recessziója, stabil értékesítés mellett nyereséges negyedéveket zárt, aminek köszönhetően tavaly több mint nyolcszorosára emelkedett az árfolyama. Piaci tőkeértéke meghaladja a 700 milliárd dollárt, amivel messze a világ legértékesebb autógyártó vállalata. A sorban következő japán Toyota, amely a Teslánál összehasonlíthatatlanul több járművet gyárt és értékesít, “csak” 250 milliárd dollárt ér.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás