Hirdetés
Kezdőlap Autóipar A kínai piacba kapaszkodnak az autógyártók
No menu items!

A kínai piacba kapaszkodnak az autógyártók

Autószalon a kínai Vuhanban – német modellekkel. Fotó: Stringer/Bloomberg

A kínai piac lett a német és vele együtt a világ autógyárainak legfontosabb pillére – derül ki az EY tanulmányából. A tanácsadó cég szakértője szerint a valódi hideg zuhany csak 2021-ben jön.

A második negyedévben a német autógyárak, a Volkswagen, a BMW és a Daimler együtt az EY adatai alapján öt százalékkal növelték eladásaikat Kínában az egy évvel korábbihoz képest.

Constantin Gall

Mind a három német autógyár növelni tudta eladásait Kínában a második negyedévben, miközben a többi piacon forgalmuk jelentős mértékben visszaesett” – mutatott rá Constantin Gall, az EY autóipari és közlekedési szakértője. Ennek köszönhetően Kína részesedése a német autógyárak globális forgalmában 33 százalékról 51 százalékra emelkedett.

Összességében viszont 32 százalékkal csökkentek a német autógyárak eladásai a második negyedévben az EY tanulmánya szerint. Németországban az április-májusi járványvédelmi korlátozások alatt mintegy öt hétre szinte teljesen leállt az autógyárakban a termelés.

Az EY összesen 17 autóipari csoport adatait vette górcső alá tanulmányában és megállapította, hogy együttesen 39 százalékos forgalomcsökkenést szenvedtek el a második negyedévben.

A legkevésbé a Tesla forgalma csökkent, 5 százalékkal, a német autógyárak pedig a középmezőnyben helyezkedtek el. A Volkswagen forgalma 37 százalékkal, a Daimleré 29 százalékkal, a BMW forgalma 22 százalékkal csökkent a második negyedévben. A kínai piacon nem igazán aktív francia autógyárak esetében a második negyedévi forgalomcsökkenés 51 százalékos volt. A Mitsubishi forgalma pedig 57 százalékkal esett vissza.

A koronavírus-válság következtében az EY elemzésében vizsgált 17 autóipari csoport együttesen 10,8 milliárd euró működési eredmény szintű hiányt szenvedett el az idei második negyedévben a 2019 második negyedévi 21,8 milliárd eurós pozitív működési eredmény után. A 17 autógyárból csak öt nem csúszott mínuszba a második negyedévben és csak egy, a Tesla ért el április-júniusban az előző évinél jobb eredményt.

Constantin Gall szerint “soha nem következett még be hasonló nagyságrendű visszaesés az eladásokban, a forgalomban és a vállalatok eredményében. A járvány valósággal lebénította a világ autóiparát, ami katasztrofális forgalmi és jövedelmezőségi következményekkel járt“.

Kína soha nem tett még szert olyan nagy autópiaci jelentőségre, mint az elmúlt hónapokban” – tette hozzá.

A harmadik negyedévre az autóipari vállalatok forgalmának a növekedését jelzi ugyan előre elemzésében az EY, a válság előtti forgalmat azonban számításaik szerint legkorábban 2022-ben tudják majd csak elérni. Prognózisuk alapján ha rövid távon nem is kerül rá sor, de az autóipar semmilyen módon nem fogja tudni elkerülni az üzembezárásokat és a létszámcsökkentést.

2021-ben jön majd csak a hideg zuhany. A számadás pedig brutális lesz” – mondta Gall.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Inkubációs program új designtermékek fejlesztésére

Harmadik inkubációs programját indítja el a Creative Hungary: február 4-étől Product LAB néven pályázhatnak hazai designipari gyártók és tervezők új, piaci bevezetésre alkalmas designtermékek és prototípusok fejlesztésére.

A piacvezető magyar HR-szolgáltató felvásárlásokkal erősít az oktatás területén

A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
Hirdetés

Hírek

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...