Kezdőlap Edukáció A klímaváltozás és a gazdaság drámai kölcsönhatása - közgazdasági Nobel-díj
No menu items!

A klímaváltozás és a gazdaság drámai kölcsönhatása – közgazdasági Nobel-díj

A Nobel-díjjal most kitüntetett közgazdászok rávilágítottak arra, hogy a világgazdaság problémái olyan veszélyesek lehetnek, mint a természeti katasztrófák, egyúttal a természeti változásoknak is komoly gazdasági hatásai vannak – mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke. 

A Magyar Közgazdasági Társaság örökös, tiszteletbeli elnöke azt követően adott rövid nyilatkozatot, hogy a Svéd Királyi Tudományos Akadémia nyilvánosságra hozta: két amerikai tudós, William D. Nordhaus és Paul M. Romer kapta meg az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat “a világgazdaság hosszú távú fenntartható növekedésével” kapcsolatos munkásságáért.

Az 1941-ben született William Dawbney “Bill” Nordhaus a Yale egyetemen tanít, és a klímaváltozás gazdasági hatásainak vizsgálatában végzett munkájával érdemelte ki a díjat. Az 1955-ben született Paul Michael Romer a Világbank főközgazdásza és alelnöke volt idén január végéig, és az endogén növekedés elméletének kidolgozásában végzett úttörő munkát.

Kovács Árpád jelezte: a világ pénzügyi rendszereinek esetleges problémái jelentős gondokat okoznak, váratlan hatásokat válthatnak ki, de a klímaváltozás is beláthatatlan gazdasági hatással lehet egy ország, egy térség, és hosszabb távon az egész világ gazdasági és társadalmi életében. Ezért a Költségvetési Tanács elnöke szerint nagyon aktuális ezeknek a problémáknak a vizsgálata, a hatások kezelésének elméleti megalapozása.

Pleschinger Gyula, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tagja kifejtette: William Nordhaus és Paul Romer napjaink kiemelkedően fontos kihívásaira adott válaszaikért, így a klímaváltozás globális gazdasági növekedésre gyakorolt hatásaival, illetve a tudás növekedésben betöltött szerepével kapcsolatos elméleti munkásságukért részesültek a díjban.

Kitért arra, hogy az uniós magországokhoz, a legfejlettebb EU-s államokhoz való felzárkózás, a tartós és fenntartható gazdasági növekedés elérése a magyar gazdaság számára is kiemelt cél. Ez a folyamat az elmúlt másfél évtizedben több egyszeri, meg nem ismételhető forrásból is táplálkozott. Már napjainkban is, de az elkövetkező évtizedekben még inkább felértékelődnek a természeti erőforrások, ezért a velük való hatékony és felelős gazdálkodás alapvető fontosságú. A klímaváltozás a tapasztalatok szerint elkerülhetetlen, így az erőforrásokkal való helyes gazdálkodáshoz mindenképpen meg kell értenünk ennek összefüggéseit a gazdasági növekedéssel – mutatott rá.

Pleschinger Gyula kiemelte: a szinte hihetetlen mértékben gyorsuló technológiai fejlődés, a digitalizáció, a robotizáció, a nanotechnológia új alapokra helyezi a gazdasági fejlődést, amelyben a tudás szerepe jelentős mértékben felértékelődik. Helyes tehát a tudásra mint tőkére tekinteni, amely az értékteremtésben meghatározó helyet foglal el.

A két díjazott munkájának tanulmányozása, az eredmények alkalmazása a hazai kutatók, elemzők számára is nagy segítséget jelenthet a tartós, fenntartható növekedés feltételeinek megismerésében és megteremtésében – mondta Pleschinger Gyula.

HR 2026: kötelező Bértranszparencia és a fiatal generációk motiválása
Nemzetközi szakmai konferencia 2025. november 17. (hétfő) a téma legkiválóbb hazai és nyugati előadóival. Vége a bértitoknak, 2026-tól egyenlő bér jár az egyenlő értékű munkáért. 2026. június 7-ig kell átültetniük a tagállamoknak a nemzeti jogba az Európai Unió Bértranszparencia-irányelvét. A magyar cégeknek ez nem csupán megfelelési kötelezettség, hanem stratégiai lehetőség is: a transzparens bérezés erősítheti a bizalmat, csökkentheti a fluktuációt, javíthatja a munkáltatói márkát és a munkavállalók motivációját.
Kérdés, hogy miként motiválhatjuk hatékonyan az Y és a Z generációt? Milyen kötelezettségeket ró a cégekre az EU-s Bértranszparencia irányelv? Melyek a hatékony bevezetés hatékony lépései? Milyen generációs igénykülönbségeket mutatnak a Bértranszparencia felmérések és miként érdemes reagálni rájuk? Mit mutatnak az osztrák és a német tapasztalatok?
Jelentkezés és részletek: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.
Hirdetés

Hírek

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.