Hirdetés
Kezdőlap Hírek A legdrágább nyári olimpiára készül Tokió
No menu items!

A legdrágább nyári olimpiára készül Tokió

Egy oxfordi tanulmány szerint már most a jövő nyárra halasztott tokiói játékok minden idők legdrágább nyári olimpiája.

Bent Flyvbjerg, az oxfordi Said Üzleti Iskola közgazdásza, a tanulmány vezető szerzője azt mondta, a költségek már most 200 százalékosan meghaladták az eredeti elképzeléseket, és ehhez biztosan hozzáadódik “még néhány milliárd dollár” az egyéves halasztás miatt.

Az olimpia a létező legmagasabb kockázatú esemény, amit egy város magára vállalhat. Ez a trend azonban nem folytatódhat, mert ezt egyetlen település sem fogja felvállalni. Egyszerűen túl drága az egész, a rendezők eladósodnak, ezt pedig senki nem engedheti meg magának” – jelentette ki Flyvbjerg.

Bent Flyvbjerg

A közgazdász szerint állami szerepvállalás és garanciák nélkül jelenleg egyetlen helyszín sem tudna házigazda lenni, erre pedig megoldást kell találni, hatékony módszert a költségek csökkentésére.

Sajnos a hivatalos adatközlések sokszor félrevezetőek, a szervezők gyakran félreinformálnak mindenkit a költségekről és a pénzügyi keret túllépéséről” – fogalmazott Flyvbjerg, aki tanulmányában csak a működési és a létesítményépítési költségeket vette számításba, az egyéb infrastrukturális kiadásokat – útfelújítások, repülőtér-építés, egyebek – nem.

A becslésünk konzervatív, mert sok rejtett költség van, amelyekről nem tudunk, továbbá több olyan, amit az összetettsége miatt nem akartunk belevenni a számításba” – jelentette ki az oxfordi szakember.

Ezek alapján a tokiói szervezők jelenleg 15,84 milliárd dolláros kiadásnál járnak.

Ezzel már túllépték az eddigi legdrágábbnak számító londoni olimpia 14,95 milliárd dolláros költségvetését, pedig ebben még nincs benne a halasztás miatti többlet.

A szervezők a hivatalos közleményekben eddig 12,6 milliárd dolláros költésről számoltak úgy, hogy a rendezés 2013-as elnyerésekor 7,3 milliárd dollárra becsülték a kiadásokat. Flyvbjerg hozzátette, a fenti összeg akár a duplája is lehet a járulékos építkezések, fejlesztések miatt.

Kiemelte: a költségek drasztikus növekedéséhez hozzájárulnak a növekvő biztonsági igények, illetve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyre részletesebb elvárásai anélkül, hogy a NOB anyagilag jobban segítené a rendezőket.

A mostanihoz hasonló tanulmány már a 2012-es londoni és a 2016-os riói olimpia kapcsán is készült, de a most kiadott átfogóbb képet ad, ugyanis 1960-tól kezdve vizsgálja a házigazdák kiadásait.

A koronavírus-járvány miatt jövő nyárra halasztott ötkarikás játékok a tervek szerint 2021. július 23-án kezdődnek és augusztus 8-ig tartanak majd.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

HUN-REN: a kutatási intézmények uniós pályázati részvétele folyamatos lesz

A HUN-REN vezetése arra kérte intézményeit, hogy mihamarabb regisztráljanak az új PIC számokra és ehhez minden szakmai segítséget és támogatást megad - írták a közleményben.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

A Magyar Fejlesztési Bank új kamatmentes hitellel segíti a vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit

Ügyletenként 10 millió és 500 millió forint közötti összeget igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Kezdő vállalkozások és konzorciumok nem vehetnek részt a programban - hangsúlyozta az MFB.
Hirdetés

Hírek

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...