Hirdetés
Kezdőlap Zöld üzlet A lineáris gazdasági modell fenntarthatatlan, körforgásos gazdaság kell
No menu items!

A lineáris gazdasági modell fenntarthatatlan, körforgásos gazdaság kell

A fenntarthatóság alapvetően nem a természeti környezetről, hanem a fiatalok, a következő generációk jövőjéről, életéről szól – jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök kedden Kecskeméten.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Neumann János Egyetemen tartott előadását követően újságíróknak egyebek mellett arról beszélt: a diákoknak, egyetemi hallgatóknak szóló előadásai fontos üzenete, hogy van megoldás. Sok olyan fiatal van közöttük, akik kerestek és találtak ilyen megoldásokat egy-egy fontos részterület problémáira – tette hozzá.
Aláhúzta: a közelmúltban megrendezett Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expo is arról szólt, hogy a legkülönbözőbb kérdésekben – így a talajmegóvásban, a vízbázisok megőrzésében, a szennyvíz- és hulladékkezelésben – remek magyar ötletek, találmányok születtek az elmúlt időszakban. Ezeket “használnunk kell a jövőben, mert így sok későbbi bajtól óvhatjuk meg magunkat” – tette hozzá.

Mindenki tehet a saját családjában, környezetében a fenntarthatóságért. Tudva például, hogy mindössze egyetlen csepp étolaj 1000 liter vizet képes elszennyezni, rengeteget számít már az is, ha valaki összegyűjti a háztartásában elhasznált olajat és leadja egy Mol-benzinkúton. Ebből azután az olajtársaság üzemanyag-adalékot állít elő. Ahogyan az is teremtett világunk és természeti értékeink megóvásának része, ha a műanyag vizes és üdítős palackokat szelektíven gyűjtjük össze, majd januártól az üvegekkel együtt betétdíjas termékként visszaváltjuk – sorolta.

Ugyanakkor vannak olyan ügyek, amelyek csak globálisan kezelhetők: ilyen az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklése, amihez méreteinek arányában Magyarország is hozzá tudja tenni a maga kis részét, ám a nagy kibocsátók szándéka és cselekvése nélkül ez szinte észrevehetetlen – mondta.

A párizsi megállapodás lényegében erről szólt, ám az azóta eltelt 8 évben a helyzet nemhogy javult volna, de még tovább romlott. Ez is arra figyelmeztet, hogy “nem állhatunk meg és nem ragadhatunk meg Párizsnál”, további egyeztetésekre van szükség. Személyes meggyőződése szerint ebben a témában szükség van a Föld károsanyag-kibocsátásának 80 százalékáért felelős legfejlettebb államokat tömörítő G20-ak megállapodására és egy, a jelenleginél szigorúbb szabályozás elfogadására.

Áder János emlékeztetett: 2009-ben átléptük azt a határt, amit a bolygó természetes regenerálódó képessége kezelni tud. Azóta ez a folyamat egyre több szempontból, egyre jelentősebb mértékben van jelen, ami bolygónk sokezer éves belső egyensúlyi állapotát bontja, bonthatja meg. Mindez azt mutatja, hogy a jelenlegi “dobd el és vásárolj másikat” logikára épülő, úgynevezett lineáris gazdasági modell fenntarthatatlan. Meg kell teremteni a feltételeit a körforgásos gazdaságnak, egyebek mellett a hulladékok visszagyűjtésével és újrahasznosításával – jelentette ki. Emellett fontos, hogy amikor új beruházásokon gondolkodunk, a gazdasági haszon mellett azok környezeti hatásaira is tekintettel legyünk, azokat a többi tényezőhöz hasonlóan “beárazzuk” – fogalmazott.(MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás