Kezdőlap Gazdaság A magyarok 5 százaléka minimálbéren
No menu items!

A magyarok 5 százaléka minimálbéren

A kormány kezdeményezésére 2016-ban megkötött hatéves bérmegállapodásnak köszönhetően a minimálbér négy év alatt 45, a garantált bérminimum pedig több mint 63 százalékkal emelkedett – jelentette ki Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Bodó Sándor

A keresetek érdemi növekedésével párhuzamosan évről-évre egyre kevesebben dolgoznak a kötelező legkisebb bérért Magyarországon fejtette ki Bodó Sándor. Hozzátette, 2017-ről 2020-ra 35 százalékkal, 250 ezer alá csökkent a minimálbéren foglalkoztatottak száma. 2010 óta a legalacsonyabb bér a visegrádi országok közül Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben, és uniós összevetésben is az élmezőnybe tartozik az ország.

A kormány kezdeményezésére 2016-ban megkötött hatéves bérmegállapodásnak köszönhetően a minimálbér négy év alatt 45, a garantált bérminimum pedig több mint 63 százalékkal emelkedett, ami látványosan növelte a magasabb bérszinteket is. Az intézkedések eredményességét jól mutatja, hogy a bruttó és nettó keresetek a jelzett időszakban egyaránt 50 százalékkal nőttek. A béremelkedést a kormány a munkáltatói adóterhek jelentős mérséklésével is támogatta. A szociális hozzájárulási adó 27 százalékról 15,5 százalékra csökkent, ami évente több százmilliárd forintot hagy a magyar vállalkozásoknál.

Bodó Sándor hangsúlyozta, hogy a kormány megvédi a munkaalapú társadalom kiépítésében elért eredményeket. Az elmúlt évtizedben több mint 800 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, és a bérek is kimagasló mértékben emelkedtek Magyarországon. Több mint kétszeresére nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum is, előbbi összege 119 százalékkal, utóbbié 135 százalékkal nagyobb most, mint 2010-ben volt.

“A hazai munkavállalók kevesebb mint öt százaléka kapja kézhez a legkisebb bért. Az Európai Unió tagállamai közül nemzeti valutában számolva Magyarországon emelkedett a negyedik legnagyobb mértékben a minimálbér 2010-ről 2020-ra. 2010 óta négyszer akkora mértékben nőttek a reálbérek, mint a baloldali kormányok megelőző nyolc éve alatt. Az adatok azt mutatják, hogy a hazai bérszínvonal dinamikus emelkedése minden nehézség ellenére idén is folytatódik” – tette hozzá az államtitkár.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás