Kezdőlap Tudomány A rendszeres kávézás javíthat az egészségünkön
No menu items!

A rendszeres kávézás javíthat az egészségünkön

A rendszeresen kávézók beleinek baktériumflórája egészségesebb, mint azoké, akik alig vagy egyáltalán nem isznak kávét – állapította meg egy amerikai tanulmány.

Az utóbbi években számos tanulmány demonstrálta a kávéfogyasztás és az egészségi kockázatok csökkenése közötti kapcsolatot. Bizonyították, hogy például a 2-es típusú diabétesz, bizonyos típusú rákok és a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát is csökkenti a kávéfogyasztás.

A medicalxpress.com tudományos portálon ismertetett új kutatás kimutatta, hogy a kávézás a bél baktériumflórájára is kedvező hatással van.

Li Jao

Még mindig nem tudunk eleget arról, hogy a baktériumok és a testünk milyen kölcsönhatásban vannak egymással, és ez milyen hatást gyakorol az egészségünkre” – fogalmazott a kutatást vezető Li Jiao, a houstoni Baylor Gyógyászati Kollégium gasztroenterológiai professzora.

A kutatásban a tudósok először vettek mintákat a vastagbél különböző részeiből kolonoszkópiával. A kutatásban részt vevő 34 páciens naponta két vagy több pohár kávét fogyasztott a mintavételt megelőző évben. A tanulmány szerint a csoport bél mikrobiomja egészségesebb volt, mint azoké, akik egy kávét ittak vagy egyáltalán nem kávéztak.

A rendszeresen napi több alkalommal kávézók baktériumflórája gazdagabb volt, a baktériumok egyenletesebben oszlottak el a vastagbélben, továbbá

gazdagabbak voltak a gyulladásgátló tulajdonságaikban is, és jóval kisebb valószínűséggel tartalmazták azt a baktériumtípust, amely az emésztési rendellenességekhez és az elhízáshoz köthető.

Jiao elmondta: nem tudják, hogy a kávé hogyan fejti ki pozitív hatását a bél mikrobiomjára. De szerinte a koffein és a kávé más tápanyagai befolyásolják a baktériumok anyagcseréjét, és ez hat a szervezet működésére.

Noha a tudósok nem értik teljesen a kávé mikrobiomra gyakorolt hatásának mechanizmusát, arról meg vannak győződve, hogy a bél baktériumflórája nagyon fontos az általános egészség szempontjából.

Hana Kahleova

Úgy tűnik, hogy a bél mikrobiomja lehet a hiányzó láncszem az étrend és a krónikus betegségek előfordulása között” – mondta el Hana Kahleova, klinikai kutatási igazgató, aki nem vett részt a tanulmány elkészítésében.

Kahleova hozzáfűzte, hogy természetesen nem csak a kávé segíthet az egészség megőrzésében. Ez egyúttal jó hír azoknak, akik valamilyen okból nem isznak vagy nem ihatnak kávét. “Minden növény, ami természetes állapotában gazdag rostokban, polifenolokban és antioxidánsokban, segít a rák, a cukorbetegség és a szív és érrendszeri betegségek elleni küzdelemben” – hangsúlyozta.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.