Kezdőlap Pénzvilág A Revolut magyarországi leánybankjának alapításáról
No menu items!

A Revolut magyarországi leánybankjának alapításáról

Nyár végére 1,5 millió hazai ügyfele lett a Revolutnak, egyre csak tolódik a litvániai anyabank magyarországi fióktelepének startja. A Revolut azonban még fióktelepként sem lenne az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) betétvédelmi rendszerének tagja. A megnyugtató megoldást az jelentené, ha a társaság magyarországi leánybankként és székhellyel, kellő tőkeerővel, az OBA betétgaranciájával működne – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB)

A Revolut ügyfélszámát, fizetési forgalmát, a hazai pénzügyi stabilitás, illetve az ügyfélvédelem szempontjából kulcsfontosságú adatait a jegybank nem ellenőrizheti.

A határon átnyúló szolgáltatók ezekről az adatokról ugyanis a székhelyük szerinti (ez esetben litván) felügyeleti hatóságnak (DII) kötelesek információt szolgáltatni, miközben – mérete miatt – a Revolut üzleti megbízhatóságát 2024. január 1-től az Európai Központi Bank (EKB) felügyeli. A Revolut Bank UAB emellett – az OBA-nál nagyságrenddel kisebb – litván betétbiztosítási rendszer tagja.

A Revoluttal szembeni magyarországi fogyasztóvédelmi panaszok esetén jelenleg az MNB csak a litván felügyelet, illetve az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA) intézkedését kezdeményezheti.

Az esetleges fiókteleppé válást követően a magyar jegybank a hazai bankokéval megegyezően vizsgálhatná a fióktelep rövidtávú fizetőképességét (likviditását), illetve, hogy az betartja-e a fogyasztóvédelmi, valamint a pénzmosás- és terrorizmus-finanszírozását megakadályozó rendelkezéseket.

A Revolutnak továbbá felügyeleti adatszolgáltatási kötelezettséget is teljesítenie kellene az MNB felé.

Miközben a Revolut fióktelepi formában való magyarországi megjelenése további késedelmet szenved, a bank a hazai ügyfeleknek 2024 februárjától immár forint alapú megtakarítási számlákat, emellett a Revolut Securities Europe UAB devizás pénzpiaci alapokat, tőzsdei részvényeket, tőzsdén kereskedett befektetési alapokat (ETF), illetve kriptovalutákat is kínál.

A határon átnyúló működési forma a hazai ügyfelek számára különféle kockázatokat vet fel, amelyek kezelését az segítené elő, ha a Revolut itthoni jegybanki engedéllyel és tőkével, az MNB által felügyelt leánybankként, az OBA védőernyőjén belül működne – közölte a jegybank.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,