Kezdőlap Világgazdaság A román kormány így mérsékelné a költségvetési hiányt
No menu items!

A román kormány így mérsékelné a költségvetési hiányt

Közvitára bocsátotta a román kormány kedden a költségvetési hiány csökkentése érdekében bevezetendő adóügyi intézkedések tervezetét: a Ciolacu-kabinet forgalmi adót vetne ki a bankokra és nagyvállalatokra, az úgynevezett mikrovállalkozásokra, valamint részlegesen megszüntetné több ágazat adókedvezményeit.

 

A pénzügyminisztérium honlapján közzétett tervezet szerint az árbevétel 1 százalékával megegyező adót azon vállalatoknak kell majd fizetniük, melyeknek éves bevételei meghaladják az 50 millió eurót (19,2 milliárd forint). Az új adónemet a bankoknak is fizetniük kell.

Forgalmi adót kell fizetniük a mikrovállalkozásoknak (félmillió eurónál kisebb éves forgalmú kkv-k) is. Ha az éves árbevételük nem haladja meg a 60 ezer eurót, akkor az adókulcs 1 százalék, a küszöbérték fölött pedig 3 százalék.

Korlátozná a bukaresti kormány a támogatott ágazatok munkavállalóinak adómentességét is. Jelenleg a programozók mentesülnek a 10 százalékos személyi jövedelemadó fizetése alól, az építőipari, mezőgazdasági és élelmiszeripari dolgozóktól pedig a bruttó bér szintén 10 százalékát kitevő egészségbiztosítási hozzájárulást sem vonják. A közvitára bocsátott tervezet értelmében az adómentesség csak a bruttó 10 ezer lej (770 ezer forint) alatti bérek esetében marad érvényben, az ezen összeget meghaladó jövedelem adóköteles.

Különadó bevezetését irányozza elő a román kormány az 500 ezer eurónál értékesebb ingatlanok és a 75 ezer eurónál többet érő személygépkocsik esetében, és szűkíteni kívánja az üdülési utalványokra jogosultak körét. Csak azok a közalkalmazottak lennének jogosultak erre a juttatásra, akiknek a nettó bére nem éri el a 8 ezer lejt. Ezzel párhuzamosan 1600 lejre nő az üdülési utalványok értéke, melyek után fizetni kell majd a bruttó érték 10 százalékával megegyező egészségbiztosítási hozzájárulást.

A Ciolacu-kabinet október 1-jei hatállyal, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással – vagyis részletes parlamenti vita nélkül – kívánja életbe léptetni az intézkedéscsomagot.

Az adóügyi változtatásokkal a tervezettnél jóval nagyobb költségvetési hiányt kívánja mérsékelni Bukarest. Az idei évre tervezett GDP-arányos román deficit 4,4 százalék, azonban költségvetési kiigazítások nélkül meghaladná a 6 százalékot.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar modellel lehetne sikersztori a toronyház építés itthon és a régióban

Fotó:Freepik Zentai Péter ingatlanfejlesztő szerint az építőipar ismét a magyar...

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

Félévi vagyonmustra

A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .
Hirdetés

Hírek

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.