Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág A Ryanairnek bejött az utasok és a pilóták sanyargatása
No menu items!

A Ryanairnek bejött az utasok és a pilóták sanyargatása

Annak ellenére, hogy a tavaly ősszel váratlanul bejelentett járattörlések idején már volt, aki a Ryanair-féle fapados modell végét vizionálta, az utasok és a pilóták ridegtartását bevezető cég és ötletgazdag vezérigazgatója, Michael O’Leary eddig jól jött ki a dologból.

Tavaly szeptemberben sokkolta a piacot, hogy Európa legnagyobb, évente 120 milliónál is több utast szállító fapados, azaz – finomabban szólva, illetve a nyugaton bevált elnevezést használva – diszkont légitársasága, az ír Ryanair egy szervezési hiba folytán olyan járattörlési hullámot indított el, ami – a pluszmunkát vállalóknak sebtében felkínált bónusz ellenére – még a hivatalos szakszervezetek hiányában is a túlhajszolt pilóták sztrájkjával fenyegetett. A kárvallott utasok elpártolásáról már nem is szólva.

A gyorsan egymást követő járattörlések mintegy 800 ezer utast érintettek, ráadásul úgy, hogy azokat derült égből villámcsapásként érintette a kellemetlen hír, hogy nem indul a gépük. Mégpedig azért, mert a megváltozott szabadságolási rend miatt a légicég 4200 pilótája közül 500-nak még 2017 decemberig ki kellett vennie pihenőidejét. Az igencsak anyagias szemléletű vezérigazgató viszont jó eséllyel el sem tudta képzelni, hogy a kizsigerelt pilóták a sebtiben felkínált bónuszt is képesek visszautasítani, és inkább nem repülnek.

Ütésálló fenegyerek

A vihar azóta – legalábbis a felszínen biztosan – elült és a brit Guardian tudósítása szerint a Ryanair vezérigazgatója, Michael O'Leary sértetlen maradt a pilóták elégedetlensége, a sokasodó járattörlések és az emelkedő olajárak ellenére.

A légitársaság hírnevén esett csorba kiköszörülése érdekében O’Leary tavaly decemberben engedett a sztrájkra készülő pilóták követeléseinek, és végül elismerte a szakszervezeteiket, míg az elmúlt hónapokban látszólag sokat tett annak érdekében, hogy az utasok körében is javítson a megítélésén.

A lényeg pedig mégiscsak az, hogy gazdasági szempontból sértetlen maradt a Ryanair, hiszen a napokban közzétett beszámoló szerint a légitársaság adózott profitja 10%-kal magasabb az egy évvel korábbinál, vagyis az éves nettó nyeresége meghaladta az 1.45 milliárd eurót.

Az olajsokk a fapadosoknak is betesz

A brit lap ennek kapcsán hozzáteszi, a szemléletváltást jól jellemzi, hogy a Ryanair szőrösszívű vezérigazgatója újabban vendégként utal az utasaira. Ugyanakkor a cégvezető a rekordadatok ellenére is meglehetősen pesszimista a 2018-as esztendő további hónapjait illetően. Számításai alapján ugyanis cége több tízmillió eurót fog bukni az olajárak növekedésével, nem beszélve arról, hogy kalkulációi szerint idén a személyzeti költségek is minden bizonnyal elérik a 200 millió eurót.

Más kérdés, hogy a szakértők szerint O’Leary aggodalma eltúlzott és a negatív körülmények ellenére is úgy látják, hogy a Ryanair 1.25-1.35 milliárd eurós nettó profittal számolhat majd jövőre. Így ha újabb profitrekord nem is születik, a Ryanair továbbra is Európa legköltséghatékonyabb légitársasága marad.

Néhány jellemző megjegyzés O'Leary-tőlGuardian összeszedte a Ryanair-főnök 33 legendás mondását. Íme néhány: 
„A németek meztelenül is átgázolnának néhány üvegszilánkon az olcsóbb repülőjegyért.” 
„A franciáknak soha nem voltak jó filozófusaik. Jó boruk igen, de jó filozófusaik nem.” 
„Ha kevés ital fogy a fedélzeten, szólunk a pilótáknak, hogy állítsanak elő egy kis turbulenciát. Ettől biztos megnő majd a fogyasztás.” 
„Azoknak, akik nem nyomtatták ki előre a beszállókártyát: Szerintünk fizessenek csak 60 eurót, ha ilyen hülyék.” 
„Hogy szállítunk-e gazdag embereket a járatainkon? Naná, reggel én is Ryanairrel repültem ide.” 
„A Ryanair legnagyobb eredménye? Olcsó repülőjegyeket hozott Európába. A legnagyobb hibája? Hogy felvett engem.”
Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás