Kezdőlap Turizmus A sikeres üzletek Budapest melletti szállodája
No menu items!

A sikeres üzletek Budapest melletti szállodája

Budapesttől kevesebb mint félórányi autóútra, a romantikus szépségű Zsámbéki-medencében az a négycsillagos Abacus Hotel várja vendégeit, amely – Kálmán Zsolt cégvezető szavai szerint -, egy wellness szálloda összes kényeztetése mellett, minden elemében az üzleti utazók és az üzleti rendezvények professzionális kiszolgálását biztosítja.

Az M1-es autósztrádáról Herceghalom felé lefordulva, a gesztenyés sétányon az Abacus Hotel elé hajtva, már azonnal érződik, hogy a nyüzsgő nagyvárost magunk mögött hagyva, a nyugalom szigetére érkeztünk. Egy olyan helyre, ahol testi-lelki feltöltődés mellett, a szellem is felszabadul és minden adott ahhoz, hogy a munkára koncentrálva vegyünk részt a soron következő tárgyaláson, vagy konferencián, amelynek lezárásaként még az esti gálaeseményre is felfrissülve lépjünk be közelmúltban, több, mint félmilliárdos fejlesztéssel megújult Abacus Hotel Milton Keynes nagytermébe.

Mindez nem véletlen, mert a Zsámbéki-medencében, Budapesttől mindössze 30 kilométerre fekvő négycsillagos szálloda kifejezetten business hotelként született meg. Ennek megfelelően az üzleti élet minden eseményének kiszolgáláshoz – legyen szó üzleti tárgyalásról, meetingről, termékbemutatóról, kisebb vagy nagyobb konferenciáról, illetve bármilyen nagyszabású esti rendezvényről – tökéletes infrastruktúrával (konferencia hangosítással, projektorokkal, nagyméretű vásznakkal, szélessávú wifivel) rendelkezik a ház. Mindezt úgy, hogy közben a pihenni érkező egyéni utazók kényelmét szolgáló teljes wellness arzenált is felkínálja az üzleti események közötti pihenőidőt felfrissülésre, feltöltődésre vágyó üzleti vendégek számára.

A Budapest régió egyik piacvezető üzleti szállodájában a 300 négyzetméteres Milton Keynes nagyterem amellett, hogy akár 300 fős konferencia lebonyolítására is alkalmas, a három részre szekcionálható termei révén a kisebb rendezvények számára is tökéletes elhelyezést tud biztosítani. Ezek mellé társul hat további szekcióterem és egy VIP tárgyalóterem, miközben az étterem kibővítése után, tavasztól még két – összesen 125 négyzetméteres – konferenciaterem gazdagítja majd a kínálatot. Kálmán Zsolt érdekességként említi, hogy talán a legnépszerűbb üzleti helyszínnek az a 2023-ban nyitott bowling club számít, ahol napközben a kétállásos bowling pálya, billiárd, a csocsó és a ping-pong asztal teremt egyedi hangulatú díszletet a legkomolyabb business eseményekhez.

„Miközben az épület és a technika terén a legjobb üzleti adottságokkal rendelkezik a ház, legalább ennyire fontosnak tartjuk, hogy a csapatunk által nyújtott szolgáltatások is tökéletes hátteret biztosítsanak a sikeres rendezvényekhez. Szakképzett munkatársainkkal ezért a rendezvényszervezéstől a transzfereken át egészen az testreszabott programszervezésig, mindenben partnereink rendelkezésére  állunk. Erre példa az is, hogy miközben a helyi termelők friss, minőségi alapanyagait felhasználva kiemelten figyelünk a gasztronómiai kínálatra, egy-egy rendezvény kapcsán bármilyen kérést teljesíteni tudunk. Igény esetén bográcsozunk, főzőtanfolyamot tartunk, tematikus ételsorokat, vagy fine dining vacsorát is összeállítunk. Nem beszélve azokról a borvacsorákról, amelyeken sommelier mutatja be a felszolgált borokat a résztvevőknek” – emeli ki Kálmán Zsolt.

 

Akinek tapasztalatai szerint a business események közötti szabadidőben az üzleti vendégek is örömmel használják a teljes relaxációt kínáló wellness részleg szolgáltatásait: a 25 méteres, 180 cm mély úszómedencét, a szaunát a 16 fős élmény jakuzzit, a két, 12 személyes finn szaunát, valamint az infraszauna, a gőzkabin, és a tepidárium kényeztetését. A 2023-as megújulás eredményeként ezekhez társulnak a kerti élmények: a szauna, valamint a szabadtéri, két, hatszemélyes privát jakuzzi természetközeli élményvilága is.

Aki pedig aktív kikapcsolódásra vágyik, a beltéri és az újonnan létrehozott kültéri fitnesz eszközök használata mellett túrázhat, vagy a kiváló kerékpárutakat kihasználva a szálloda által biztosított biciklikkel is felfedezheti a Zsámbéki-medence természeti és épített szépségeit, közte az alcsútdobozi arborétumot, a zsámbéki romtemplomot, vagy a lámpamúzeumot. Ami egy csapatépítő programnak is éppúgy tökéletes kalandot ígér, mint a közeli, legendás etyeki borvidék felfedezése, ahol az elbűvölő táj mellett a legjobb pincészetek borkóstolói gondoskodnak a felejthetetlen élményről.

Érsek M. Zoltán

HR 2026: kötelező Bértranszparencia és a fiatal generációk motiválása
Nemzetközi szakmai konferencia 2025. november 17. (hétfő) a téma legkiválóbb hazai és nyugati előadóival. Vége a bértitoknak, 2026-tól egyenlő bér jár az egyenlő értékű munkáért. 2026. június 7-ig kell átültetniük a tagállamoknak a nemzeti jogba az Európai Unió Bértranszparencia-irányelvét. A magyar cégeknek ez nem csupán megfelelési kötelezettség, hanem stratégiai lehetőség is: a transzparens bérezés erősítheti a bizalmat, csökkentheti a fluktuációt, javíthatja a munkáltatói márkát és a munkavállalók motivációját.
Kérdés, hogy miként motiválhatjuk hatékonyan az Y és a Z generációt? Milyen kötelezettségeket ró a cégekre az EU-s Bértranszparencia irányelv? Melyek a hatékony bevezetés hatékony lépései? Milyen generációs igénykülönbségeket mutatnak a Bértranszparencia felmérések és miként érdemes reagálni rájuk? Mit mutatnak az osztrák és a német tapasztalatok?
Jelentkezés és részletek: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.
Hirdetés

Hírek

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.