Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág A Stadleré lehet a Dunakeszi Járműjavító
No menu items!

A Stadleré lehet a Dunakeszi Járműjavító

A Stadler a Dunakeszi Járműjavító Kft.-vel közösen gyártaná le a MÁV által rendelt emeletes vonatok utolsó tételét, egyúttal vételi ajánlatot is tenne a partner cégre.

Dunai Zoltán

A Világgazdaságnak Dunai Zoltán, a Stadler magyarországi csoportjának igazgatója elmondta, hogy szerződésállományuk több mint 100 milliárd forintos megbízással bővült, miután a napokban döntött a kormány a MÁV-Start és a Stadler keretmegállapodásában szereplő 40 vonat utolsó tételének lehívásáról is. Az utolsó 21, emeletes KISS motorvonattal együtt 2022 végéig negyven szerelvényt helyeznek üzembe Magyarországon.

Az igazgató elmondása szerint a Dunakeszi Járműjavító alvállalkozóként már részt vesz a megbízásban, összeszereli a szerelvények betétkocsijait és elvégzi a komplett járművek üzembe helyezését. Az együttműködést szeretnék kiterjeszteni a mostani 21 vonatra is – jelezte.

Dunai Zoltán kiemelte, hogy a Stadler emellett tulajdonszerzésben is gondolkodik, erről annyit mondott, hogy ajánlatuk kidolgozása folyamatban van.

A járműjavítót ugyanakkor megvenné az orosz Transzmasholding is, amelynek egy hatályos kormányhatározat szerint november 29-ig van lehetősége arra, hogy megvásárolja a céget. A befektető a múlt héten megerősítette vételi szándékát.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.

NAV- közérthető kiadvány foglalja össze az szja-nyilatkozatokat

Január az szja-nyilatkozatok hónapja, aki egész évben a kedvezményekkel növelt fizetését szeretné kézhez kapni, ebben az időszakban kell jeleznie munkáltatójának, milyen kedvezményeket szeretne érvényesíteni.

28 milliárd forintból indul a hallgatói életutat támogató program

Egy olyan, a hallgatók tanulását támogató programot indítanak 28 milliárd forintból, amely a kitartást segíti, a hallgatói életutat támogatja.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.
Hirdetés

Hírek

Most már önteniük kell a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról

A támogatás bevezetése ezért versenyelőnybe hozhatja azokat a munkáltatókat, akik lakhatási támogatást adnak a fiatal munkavállalóknak.

Biztonságosak a farsangi maszkok, jelmezek és parókák? – fokozott ellenőrzés indul

Különösen magasnak bizonyult a nem megfelelő termékek aránya a parókák és a műszőrt tartalmazó jelmezek esetében, ami az ellenőrzések megismétlését teszi szükségessé.

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás