Kezdőlap Agrárvilág A szabolcsi gazdademonstráció országossá nőhet - a Magosz is megoldást sürget
No menu items!

A szabolcsi gazdademonstráció országossá nőhet – a Magosz is megoldást sürget

Szabolcsban tiltakoztak a gazdák az alacsony almaárat kínáló feldolgozó üzem előtt. Előre vetítették egy nagyobb tiltakozás lehetőségét is. A tiltakozó legalább 25 forintos árat szeretnének elérni, a Magosz szerint is méltatlan helyzetbe hozza a termelőket a kilogrammonként 13 forintos felvásárlási ár.

Hétfőn, mintegy háromszáz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei almásgazda tiltakozott az anarcsi feldolgozó üzem előtt, demonstrálva az alacsony felvásárlási ár ellen.

– Most háromszázan vagyunk, de az elégedetlen gazdák száma ennek legalább a tízszerese, és azok is mellettünk állnak, akik most nincsenek itt, de akik úgy döntöttek: nem szedik le az almájukat – mondta a helyszínen Bori Vilmos, a demonstráció egyik szervezője a www.szon.hu, megyei online lapnak.

A legnagyobb probléma, hogy tavaly a megye nagy részén elverte a jég a termést, sokaknak hitelt kellett felvenni. Számukra létkérdés az éves bevételük, amiből a tavalyi év veszteségeit pótolni tudják, de ilyen felvásárlási árak mellett ez lehetetlen – mondta Bori Vilmos.

Ahhoz, hogy nullára jöjjünk ki, legalább 25 forintos kilónkénti árra lenne szükség – hangoztatta.

Méltatlan helyzetbe hozza a termelőket az ipari alma kirívóan alacsony ára véli a  Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) is. A jelenlegi kilogrammonkénti 13 forintos felvásárlási ár mellett a termelők önköltsége, így a betakarítás és a beszállítás költsége sem térül meg – erősítette meg az érdekvédelmi szövetség.

Felhívta a figyelmet a közlemény arra, hogy az alma alacsony ára jelenleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jelent sürgős és súlyos gondot, az ottani feldolgozó ármeghatározó szerepe miatt azonban a helyzet országos jelentőségű üggyé válhat.

Közölték: az ipari alma felvásárlási áráról a termelők és a feldolgozók korábban többszöri egyeztetést folytattak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közreműködésével, ám azon túl, hogy a felek megismerték egymás álláspontját, érdemi megegyezés nem született.

A szövetség minden jogszerű intézkedést megtesz a piaci feszültség rendezése és a gazdák méltánytalan helyzetének megszüntetése érdekében – írta a Magosz.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás