Kezdőlap Élelmiszeripar A tejek és tejtermékek árának alakulását figyelik
No menu items!

A tejek és tejtermékek árának alakulását figyelik

A kép illusztráció

A kormány kiemelt figyelmet fordít a tejek és tejtermékek árának alakulására, a tejterméktanáccsal is egyeztetett – írta közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A tárca közleménye szerint az élelmiszerárak kontroll alatt tartása közös érdek, ezért a kormány alacsony szinten tartja az inflációt, és ha kell, azonnal beavatkozik a magyar családok védelme érdekében.

A tejek és tejtermékek olyan alapvető élelmiszerek, amelyek a családok vásárlásainak meghatározó részét képezik, így azok megfizethetősége kiemelten fontos.

A kormány ennek érdekében a kiskereskedők mellett a termelőket, feldolgozókat és kiskereskedőket tömörítő Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanáccsal is egyeztetett, valamint az online árfigyelő rendszer további tejtermékekkel való bővítését is kilátásba helyezte – jelezte az NGM.

A tejek és tejtermékek a KSH teljes inflációs fogyasztói kosarában 3,2 százalékos súllyal jelennek meg, ami azt jelenti, hogy a KSH élelmiszerkosarának több mint 10 százalékát teszik ki ezek a termékek. A legfrissebb januári adatok szerint az árfigyelőben megfigyelt élelmiszerek közül kiugróan drágultak a tejek és tejtermékek: a tejek 23, a vajak és vajkrémek 15,5, a tejfölök 14,5, a trappista sajt 12,2, illetve a túrók 9,8 százalékkal kerülnek többe, mint egy évvel korábban.

A tejek és tejtermékek áremelkedésének hátterében egyrészt nemzetközi tényezők állnak (a nyerstej árának emelkedése az aszály miatt megnövekvő takarmányárak és a tejhozamok csökkenése következtében), másrészt azonban kiskereskedelmi árrésemelkedés is azonosítható.

Az árak alakulásának vizsgálata során megállapították hogy a saját márkás és a gyártói márkás tejek és tejtermékek között jelentős eltérések vannak a kiskereskedelmi árrés tekintetében.

Míg a kiskereskedelmi üzletek az általuk forgalmazott saját márkás és gyártói márkás termékeket viszonylag alacsony árkülönbséggel szerzik be, addig a fogyasztóknak a gyártói márkás termékeket lényegesen magasabb árréssel értékesítik, mint a saját márkás termékeiket – ismertette a tárca.

A kormány a megfizethető élelmiszerárak biztosítása érdekében a halak, kávé, tea, rizs, marhahús, sertéskolbászok, zsemle, édességek, kakaópor és számos egyéb termékkategória mellett további tejtermékek (például tejszín) beépítésével bővítheti az online árfigyelő rendszert – hangsúlyozták a közleményben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás