Hirdetés
Kezdőlap Autóipar A VW a jövőbe invesztál
No menu items!

A VW a jövőbe invesztál

Elektroautó, hibrid, digitalizáció – ezekben látják a jövőt a Volkswagen-csoportnál. A következő 4 évben 60 milliárd euró fordít fejlesztésre a konszern.

60 milliárd euró, 20.000 milliárd forint, még egy megakonszern számára is horribilis összes. A VW igazgatótanács napokban elfogadott döntése értelmében ennyit fordít a világ legnagyobb autógyártója 2024-ig a hibrid, az elektro– és az okosautók fejlesztésére. Az eredetileg ezekre a területekre szánt összegnél 10 százalékkal több, az össze fejlesztési forrás 40 százalékát.

Irány a hidrogén, a hibrid az e-autó

A járműipar története legnagyobb kihívásai- és változásai előtt áll. Több koncepció is létezik a jövő autójáról. A konszernek élet-halál döntést hoznak, amikor egy technológia mellett elkötelezik magukat. A németek a villanymotort tartják a jövőnek. A VW a jelentős fejlesztési források több, mint felét, 33 milliárd eurót erre a területre szánja. A japánok, akik pionírok voltak az e-autózásban, már a hibridre tesznek. Sok elemző szerint a holnap autója üzemanyagcellás, tehát hidrogénmeghajtású lesz.

VW koncepció autója

A wolfsburgi székhelyű cégcsoport 2029-re 75 elektro és 60 hibrid modellt akar piacra vinni. Előbbiből 26, utóbbiakból 6 millió darabot terveznek értékesíteni az elkövetkező tíz évben. Nincs még egy autógyártó, amelyik ilyen nagyra törő tervekkel állt volna elő. Máshogy azonban nem tudna megfelelni a konszern az autók alacsony CO2 kibocsájtását egyre inkább elváró vevőknek és az azt egyre szigorúbban megkövetelő jogszabályoknak.

Szorító szükség

A 2021-től érvényes Euro-6 norma maximum 95 g/km CO2 kibocsátást enged meg. A következő, Euro-7 szerint 60-ra csökken a határérték. A gyártóknak egész modellpalettájuk átlagában kell megfelelniük az értéknek. Az elektroautók nulla kibocsátásúként vehetők figyelembe. Nem csoda, hogy sokat költenek a fejlesztésükre. Azonban más gyártók, például a Daimler tervei visszafogottabbak. A Mercedes gyártója elégedett lenne, ha 5 év múlva új autói 25 százaléka elektromos lenne. 2030-ra zs 50 százalék a cél.

A VW-csoport új autói a konszern saját fejlesztésű elektronos meghajtási rendszerével működnek majd. A kisautótól az SUV-ig bármely kategóriába beépíthető MEB-et (Modularen E-Antreibs-Buakasten) 2015 óta fejlesztik. Az ambiciózus tervek megvalósításához 2029-ig 20 millió darabot kell gyártani belőle. A legmagasabb kategóriájú Audik és a szintén a VW-konszernhez tartozó Porsche modelljei egy másik e-meghajtási rendszerrel, a PPE-vel fognak készülni.

Hans Dieter Pötsch

„Romló gazdasági környezetben és amikor a hagyományos autók egyre nehezebb értékesíteni, a fejlesztés és a hatékonyságnövelés a két kitörési pont” – mondta a konszern vezetője, Hans Dieter Pötsch az igazgatótanácsi ülés utáni sajtótájékoztatón. Ugyan nem hangzott el, de a hatékonyságnövelésnek a létszámcsökkentés is része lesz. Köztudott, hogy az e-autók gyártása egyszerűbb, jobban automatizálható, ezért kevesebb munkaerőt igényel.

Az új modellek nagy része külföldön, a cseh Mlada Boleslavban, a kínai Chattanoogában, Foshánban és Antingben fog készülni. Azonban imázs és politikai szempontok miatt elvi kérdés, hogy a németországi üzemekben, Zwickauban, Hannoverben, Zuffenhausenben és Drezdában is legördülnek majd alternatív meghajtású kocsik a futószalagokról. Az idei Frankfurti Autószalonon (IAA) bemutatott és 2022-ben piacra kerülő első tisztán elektromos SUV, a ID.Next szintén Németországban, Emdenben fog épülni. A Trabanttól a mai napig elválaszthatatlan szászországi városban, Zwickauban pedig teljes egészében az e-autóhoz építik át a futószalagokat.

Győr is részt kap a jövőből

 Győrben idén nyáron ismertették a 2022-ig 41 milliárd forint értékben megvalósuló beruházások részleteit.

Achim Heimfling

„Aligha van jobb hely az e-autók fejlesztésére és gyártására, mint Győr, Jedlik Ányos, az első elektromos motort feltalálójának városa” – mondta a gyár frissen kinevezett igazgatója, Achim Heimfling. Három fejlesztési súlypontot nevezett meg: (1) A 2018-ben megkezdődött e-motor sorozatgyártás 10 ezres darabszámának jelentős növelése. (2) A kizárólag villanymeghajtású modellek arányának emelése. (3) A győri motorfejlesztő központ bővítése, ahol a jövőben évi 300 mérnököt szeretnének kiképezni.

Ez a fejlesztés újabb ugródeszka ahhoz, hogy a magyarországi autóipar újabb csúcsot döntsön: tavaly 8550 milliárd forintról beszéltünk, ezt a számot az év első 5 hónapjában már 12%-al meghaladták az itt termelő vállalatok” – mondta a sajtótájékoztatón szintén jelen lévő Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter.

Ezért a kormány 6,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá a fejlesztések finanszírozásához – tette hozzá a miniszter.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.