Kezdőlap Hírek Advent a Várkert Bazárban - ingyenes programokkal
No menu items!

Advent a Várkert Bazárban – ingyenes programokkal

December 1-től négy vasárnapon át várja az érdeklődőket az Advent a Várkert Bazárban rendezvénysorozat. Napközben ingyenes családi programok, esténként koncertek lesznek.

Öt éve rendezzük meg az eseménysorozatot minden adventi vasárnapon családi programokkal. Idén minden alkalommal más téma lesz a középpontban: december 1-jén a meséé a főszerep, 8-án zöld karácsony lesz a fenntarthatóság jegyében, 15.-e az ajándékozásról, adományozásról szól, 22-én pedig jön az elcsendesedés, a ráhangolódás” – mondta Sikota Krisztina, a Várkapitányság Nonprofit Zrt. turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettese.

Bíró Eszter elmondta, hogy Az időmanó adventje című előadás látványtervezője a nemrég a MOME-n végzett Horváth Réka. A színésznő, énekesnő kitért arra, hogy a produkcióban a vászonnal és a közönséggel is interaktív kapcsolatot alakít ki.

“Ez egy hat előadásból álló sorozat első állomása lesz, a darab az ünnepre épül, a folytatás szilveszterkor, jövőre meg farsangkor lesz. A zenét Födő Sándor szerezte, a szövegeket Hegyi György írta, a címadó dalét pedig Marék Veronika. Az előre felvett narrációt Kálloy-Molnár Péter mondja” – fejtette ki a műsorban Bíró Eszter.

December 8-án este Snétberger Ferenc gitárművész és zenekara ad koncertet, 15-én Both Miklós Ukrajnából hoz el autentikus népzenére és hagyományokra épülő műsort ukrán parasztasszonyokkal, végül 22-én Random Trip lesz az improvizáció jegyében ismertette a program részleteit.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás