Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Alacsonyan a brit infláció - levelet kapott a pénzügyminiszter
No menu items!

Alacsonyan a brit infláció – levelet kapott a pénzügyminiszter

Négyéves mélypontra csökkent májusban az éves összevetésű infláció Nagy-Britanniában. A Bank of England kormányzója egy pénzügyminiszternek címzett levélben foglalta össze az okokat.

A brit statisztikai hivatal (ONS) adatai szerint a lakhatási költségek nélkül számolt tizenkét havi fogyasztói infláció a múlt hónapban 0,5 százalék volt az előző hónapban mért 0,8 százalék után.

Az ONS hangsúlyozza, hogy legutóbb 2016 júniusában volt ilyen alacsony az éves brit infláció. A havi összehasonlításban májusban nem változtak a fogyasztói árak.

Andrew Bailey

A brit kormány által a Bank of England számára előírt éves inflációs cél 2 százalék. Ha ettől az ütemtől egy adott tizenkét havi időszakban az infláció egy százalékpontnál nagyobb mértékben bármelyik irányban eltér, a brit jegybank kormányzója nyílt levélben köteles az okokról magyarázatot adni a pénzügyminiszternek.

Andrew Bailey, a Bank of England vezetője az utóbbi két hónapban immár a második ilyen levelet küldi Rishi Sunak pénzügyminiszternek, hiszen a májusban mért 0,8 százalékos éves inflációs adat is több mint 1 százalékponttal elmaradt a célszinttől.

Rishi Sunak

A statisztikai hivatal ismertetése szerint a fő okok között szerepel, hogy jóllehet nyersolaj világpiaci ára májusban valamelyest emelkedett a Covid-19 járvány okozta korábbi 70 százalékos zuhanás után, még mindig messze jár az idei év elején mért árfolyamoktól, és ez az emelkedés sem szűrődött át a kiskereskedelmi üzemanyagárakba a nagy-britanniai korlátozó intézkedések keresletgátló hatásai miatt.

Az ONS adatai szerint a benzin literenkénti kiskereskedelmi ára áprilisban átlagosan 106,2 penny (408 forint) volt Nagy-Britanniában, 2016 áprilisa óta a legalacsonyabb.

A dízelüzemanyag literjét átlagosan 113,4 pennyért (435 forint) árulták a brit töltőállomások; ez 2016 szeptembere óta nem mért mélypont.

A benzin egy hónap alatt 2,80 pennyvel, a gázolaj 2,60 pennyvel lett olcsóbb literenként, és mindez önmagában 0,42 százalékponttal csökkentette a múlt havi éves inflációt – áll a statisztikai hivatal ismertetésében.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.